Komlóskeresztes lovagtemploma

Északon a történelmi lengyel országhatár, három égtáj felől Szepes, Abaúj és Zemplén vármegye öleli körül a természeti szépségekben, nevezetes városokban és építészeti hagyatékban gazdag, 3600 négyzetkilométernyi területet.

Anonymus 13. század végi krónikájában a 17. fejezet kínál rövid tudósítást a honfoglaló magyarok sárosi kitérőjéről: „Árpád vezér és nemesei nagy örömmel felkerekedtek Hung várából (Ungvárról), s a Tarcal hegyén túl ütöttek tábort. (…) Több napig maradtak ott, s ez alatt minden szomszédságukat meghódították, mégpedig a Sajó folyóig és Sóvárig. Árpád vezér különböző helyeken sok földet adott lakosaival együtt Ednek és Edöménnek; és ezek utódai Isten kegyelméből most is érdemesek a földek birtoklására.”
A sárosi földek sokáig, egészen a 13. század derekáig az Abaúji várispánság – majd vármegye – alá tartoztak. Az említett Sóvár (Solivar, Salzburg) ma Eperjes város tőszomszédja (újabban kerülete) a Tarca folyó mellett. Első említése 1262-ben történt IV. Béla király oklevelében. Ősidők óta ismert sólelőhely, a középkor óta iparszerű kitermeléssel és jelentős bevétellel.

Az a hely, ahonnan a „szentföldi kereszturak” 1313-ban átköltöztek a Tátra-aljai Lándokra: Komlóskeresztes (Chmel’ov), csaknem ezer lélekszámú település a Tapoly folyó völgyét két oldalról kísérő hegyvidéken, Eperjestől 18 kilométerrel északkeletre. Első ízben 1212-ben bukkant fel II. András király oklevelében. Keresztes ahhoz a birtokhoz kapcsolódott, amelyet az uralkodó az évben adományozott a jeruzsálemi Szent Sír kanonokrendnek. „Fratribus sancti sepulchri terram non habitatam… in perpetuum contulimus possidentam” – olvasható a donációs iratban: a lakatlan területet „örökös megtelepedés” céljára nyerte el a testvérület.

Előnevét a királyi erdőbirtokon, a Tapoly jobb partján fakadó Komlós-patakról – „rivulus Cumlus-potok” – kapta a település. IV. Béla király 1244-ben megerősítette a birtoklás jogát, és újabb adományokkal jutalmazta a tatárjárás idején helytállt vitézeket. Majd 1264-ben „cruciferi de Cumlouch” írott formában szerepelt a helység titulusa, és már 1305-ben felbukkant a szváv „Chmelov” névváltozat is a chmel (komló) közszó révén, a trónkövetelő Anjou Károly király levelében. Előbb a lengyelországi Miechow keresztes konventhez csatolták a sárosi lovagokat, 1313-ban pedig Lándokra költöztek a vitézek; ha nem is „örök időkre”, de egészen 1593-ig ott tartózkodtak.

A két település közötti birtokcserék folytán 1319-ben a szepesi szász Rikolf fia Kakas mester eladta Komlós községet Somosi György fia Jánosnak. A Somosiak mellett Komlóssy, Liptay, Széchy és Homonnay famí­liák is birtokolták a települést a 14–15. században, 1445 táján a cseh husziták elfoglalták a keresztesek egykori várát, őket majd az ifjú Mátyás király és fekete vértes zsoldos katonái kergetik ki onnan 1460-ban. Vélhetően a közeli – Divald Kornél által említett – Medgyes-hegyi földvárról lehet szó, ahonnan a Kassa–Eperjes–Bártfa–Krakkó kalmárút forgalmát vigyázták a keresztesek. Erődített templomuk a község déli felében, meredek domboldalon épült, még jóval a tatárjárás előtt. Román kori részleteiből szinte semmi sem élte túl az 1241 utáni, immár az új stílus jegyében történt renoválást, majd az 1313 utáni gótikus bővítéseket. Mindazonáltal igencsak szép középkori egyházat hagyományoztak ránk a (bízvást nem) lézengő kreuzritterek.

Keleten fél nyolcszög záródású, boltozatos szentély csatlakozik a téglány alaprajzú hajóhoz, a magasba törő diadalív nyílásánál csaknem egy méter széles eredeti falvastagságon akad meg a szemünk. Hegyes csúcsívben tartanak össze az apszis faragott kőbordás boltívei, a csomópontokat küllőmintás zárókő és egy kisebb párja díszíti. Korai gótikus formájú ajtó nyílik a sekrestyébe, vele egykorú társai a hajó déli oldalán és a torony nyugati falán láthatók. Új divatú, keményfa mennyezet fedi a hajót, az orgonakarzat is túlzott „restaurálást” szenvedett, a templom további részletei azonban vigaszt nyújtanak a Szent Kereszt Felmagasztalása titulusú egyház látogatói­nak. A szentélyfal mészrétegei alól freskórészletek kerültek napvilágra a Kálvária jelenetéből, a Fájdalmas anya képmásával, az 1300-as évek első feléből. Roppant látványosak a külső falsarkokat megtámogató, lépcsős oldal- és haránt-támpillérek, a hajó keskeny, kora gót ablakpárja és a tágasabb, kőrámás szentélyablakok. El ne feledkezzünk a masszív torony reneszánsz kőpártázatáról, amely 1634-ben készült a kassai Hartmann mester keze által.

Első ízben 1937-ben renolválták az épületet, a korunkban elvárható színvonalú feltárás és helyreállítás 2008 és 2010 között történt meg. A jelenleg csaknem ezerlakosú településen rég nem élnek magyarok, a Szlovákia területén található középkori műemlék templomok évek óta gyarapodó tárháza egyébként megtekinthető az Apsida.sk honlapon.