Kultúra
Kolozsvári képzőművész kiállításával indul a Lumú idei évada
Ciprian Muresan Egzisztenciátokat szerződés szavatolja című tárlata péntektől látogatható
Fókuszban a kolozsvári iskola vezető alakjának művei
Igen sikeres évet zárt a Lumú 2014-ben, ezt jelzi a megvalósult 11 kiállítás, több száz szakmai, múzeumpedagógiai és közönségprogram, valamint a 70 ezer látogató - értékelt az intézmény csütörtöki sajtótájékoztatóján Fabényi Júlia igazgató, felidézve, hogy a múzeumban többek között Fabrizio Plessi, Reigl Judit, Hantai Simon és Tolvaly Ferenc munkáiból rendeztek kiállításokat.
A rendkívül sikeres kolozsvári iskola egyik vezető alakja, Ciprian Muresan munkáiból péntektől nyílik a Lumú idei első tárlata, amely szinte véletlenszerűen esik egybe a szlovén Jasmina Cibic január 30-tól látható, Spielraum - The Nation Loves It című kiállításával - mondta el az igazgató.

Fabényi Júlia bejelentette: a Lumú sikeresen pályázott egy hat ország részvételével megvalósuló EU-s művészeti projektre, amelynek legfőbb célja, hogy többek között nemzetközi kutatási és rezidenciaprogramok révén segítse a művészek országok közötti mobilitását és társadalmi szerepvállalását. A program szerves része az elért eredmények bemutatása a 2015-ös Velencei és a 2017-es Liverpooli Biennálén.