Kultúra

Kitörési kísérletek

Vasárnap mutatják be Gogol Egy őrült naplója című monodrámáját a Nemzeti Színházban – Köllő Miklós: Pontos lélektani rajzot akartunk megjeleníteni összművészeti eszközökkel

Gogol művének azokat a rétegeit erősítettük fel, amelyek a ma emberéhez szólnak – mondta el lapunknak Köllő Miklós az Egy őrült naplója című előadás kapcsán, amelyet vasárnap mutatnak be a Nemzeti Színházban. A monodráma főszereplőjét, Popriscsint Katkó Ferenc alakítja, aki a rendező szerint fantasztikus őserővel és dinamizmussal formálja meg a figurát.

Köllő Miklós 20180302
A rendező azt a világot szerette volna megmutatni, amelyben élünk (Fotó: A-Team - Nyári Attila)

– Mit érez aktuálisnak Gogol művében?

– Már a tizenkilencedik században is fölmerült egy alapvető kérdés, ami az éntudathoz és a személyiséghez kapcsolódik. Erre kérdez rá Popriscsin is az egyik jelenetben: ki vagyok én, miért vagyok éppen én címzetes fogalmazó, és miért ne lehetnék inkább valaki más, mondjuk a spanyol király? A darab azt vizsgálja, hogyan kerül az ember olyan társadalmi helyzetbe és pozícióba, ahonnan soha nem tud kitörni. Ez a kérdés szerintem nagyon sok vonatkozásban kapcsolódik a huszonegyedik század emberének problémáihoz is, mert azt veti fel, hogy ki lehet-e bármilyen irányba mozdulni a meglévő „kalodából”, amelybe beleszülettünk vagy belekényszerültünk.

– Mennyire nehéz megjeleníteni a színpadon egy őrült tudatát, belső világát?

– Gogol egy fantasztikus világot épített fel, amelyben a társadalmi szatíra, a finom líra, a szertelen, olykor groteszkbe hajló humor és a tárgyias fantasztikum ötvöződik. Mindez elképesztő látomásokká emeli a darabot, mi pedig ezt a víziót próbáltuk életre hívni alkotótár­saimmal egy kicsit másképpen. Ebben nagyszerű partnereim voltak, Székely László Kossuth-díjas díszlettervező, Jánoskuti Márta Kossuth-díjas, Érdemes művész jelmeztervező és Preisinger Éva koreográfus. Végül, de nem utolsó sorban Sosztakovics zenei tételei is hatásosan beépültek az előadásba. Tulajdonképpen nem egy naplót akartunk megeleveníteni, ahogy azt az eredeti mű tette, hanem egy pontos lélektani rajzot szerettünk volna bemutatni. Ezt összművészeti eszközökkel értük el, vetítések, látomások, mozgó- és statikus képek segítségével. Központi szerepet játszik a darabban például Escher grafikai animációja, amely fantasztikus tereket teremt: a színpad felületén lépcsők mozognak föl-le. Ezzel azt jelenítettük meg, hogy a felemelkedés és lesüllyedés a világban és a társadalomban mennyiben lehetséges. Ezt látjuk a kifeszített tükrökben is, amelyeket a színpadtér fölött helyeztünk el. Ezzel a tér-idő játékkal elértük, hogy kívülről, és ezzel egy időben belülről is láthassa a néző testközelből a színészt, illetve azt a figurát, aki megelevenedik az alakításában.

– Miért Katkó Ferencet választotta ki a Jókai Színház társulatából Popriscsin szerepére? Általában nem ilyen karakterű színészekkel szokták eljátszatni ezt a figurát.

– Nem szerettem volna olyan vékony és törékeny Popriscsint ábrázolni, amilyet általában szoktak. Az általam elképzelt csinovnyik egy kicsit testesebb, súlyosabb figura. Azt akartam, hogy az esendőségét vagy az esetleges kiszolgáltatottságát a világgal szemben ne az alkata képviselje, hanem az a fajta helyzet, amibe beleszorul. Katkó Ferenc fantasztikus őserővel és dinamizmussal játszik a darabban, egészen különleges színészi képességekkel rendelkezik. Nagyon örültem neki, hogy újra együtt dolgozhattunk, korábban ugyanis Zelei Miklós Az Isten balján című darabjában már rendeztem őt.

– Az előadásuk a mű egyik kultikus bemutatójának ötvenedik évfordulójára készült el a Békéscsabai Jókai Színházban tavaly. Ön még látta a Pesti Színház Darvas Iván-féle változatát?

– Hogyne, volt lehetőségem megnézni, valóban legendás előadás volt, klasszikus mestermunka egy zseniális színésszel, akit Horvai István rendezett. De azóta eltelt fél évszázad, átléptünk a huszonegyedik századba, más eszközökkel és más hangsúlyokkal álmodtam meg az új variációt.

– Mi volt az elképzelése, inkább félelmetesnek vagy nevetségesnek akarta bemutatni a színpadon az őrületet?

– Nem akartam, hogy félelmetes legyen, inkább úgy mondanám, hogy azt a világot szerettem volna megmutatni, amelyben élünk. Kíváncsi voltam, hogy a huszonegyedik században ez a történet mennyiben szolgálhat tanulságul, illetve mennyire ismer önmagára a mai néző. Gogol darabja arról szól, hogy ki lehet-e emelkedni egy berögzült, becsontosodott világból, és ha nem, akkor ennek milyen lélektani következményei lehetnek. A tizenkilencedik században, Miklós cár uralma alatt ezek erősen ak­tuális kérdések voltak, de a mai vetületei is megvannak ugyanennek a problémának. Gogol művének sok rétege van, mi igyekeztünk lehántani azokat, amelyek nem kifejezetten nekünk szólnak, és azokat erősítettük fel, amelyek a ma embere számára fontosak. Gogol írja A közönség szétoszlása egy új komédia után című művében: „Olyan a világ, mint egy örvény: örökké vélemények, nézetek kavarognak benne, de az idő mindent megőröl. Mint a héj, szétrepülnek a hamis nézetek, és akár a szilárd mag, megmaradnak az örök igazságok.”