Kultúra
Kirajzolódott végre a Ludwig Múzeum arculata és programja
Kortárs oroszok, Zsigmond Vilmos fotói és pop-art

Fabényi Júlia igazgató (Fotó: Kövesdi Andrea)
Az idén többek között az Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos fotográfiáit, a kortárs orosz képzőművészetet és a pop-artot bemutató tárlatok nyílnak az intézményben – mondta a múzeum igazgatója, Fabényi Júlia.
Kilenc olyan nagy kiállítást valósítottak meg, amelyek erősítették az intézmény rangját: komoly siker volt például a beatnemzedék és Allen Ginsberg munkásságát feldolgozó tárlat, majd a horvát partnerekkel szervezett, Átmenet és átmenet című kiállítás jelezte a nyitást a délszláv területek felé – emlékeztetett Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója a távirati irodának adott összegző interjúban.
Az intézményt egy éve vezető Fabényi Júlia a tavalyi sztárkiállításként Hantai Simon első magyarországi életmű-kiállítását nevezte meg, kiemelve, hogy a Franciaországban világhírűvé lett magyar festővel egy időben a vele szoros kapcsolatot ápoló Reigl Judit munkáiból is sikerült tárlatot rendezni. Nagyon fontos volt ugyanakkor a Tolvaly Ernő életmű-kiállítás is, mert végre a „cserbenhagyott generáció”, a neoavantgárd második nemzedéke egy tagjának munkásságát is átfogó módon tudták bemutatni – fűzte hozzá.
Még látható január 4-ig az Anarchia. Utópia. Forradalom című tárlat, amelytől sokan aktuálpolitikai állásfoglalást vártak volna – jegyezte meg az igazgató, hangsúlyozva azonban, hogy az anyag összeállítása során elsősorban a politikai és a művészi forradalom kapcsolata érdekelte.
Az idei kiállítási programból a Lumú vezetője három nagy tárlatot emelt ki. A Budapesti Tavaszi Fesztiválon egy, a Művészetek Palotájával közösen rendezendő kiállításon találkozhat először a közönség az Oscar-díjas operatőr Zsigmond Vilmos fotóművészetével, az intermediális tárlat ráadásul az alkotó filmjeire is kitekint majd.
Magyarországon utoljára 1990-ben volt átfogó kortárs orosz kiállítás, s ezt a fonalat veszi fel a Lumú monumentális nyári tárlata, amelyben az orosz kortárs új akadémizmus képviselői reflektálnak sajátos módon a hazánkban is jelentős nyomot hagyott szocialista realizmus örökségére – közölte az igazgató. Hozzáfűzte: a Peter Ludwig által vásárolt, illetve a Lumú által gyűjteményezett orosz anyagból is terveznek egy kisebb válogatást bemutatni.
Az igazgató emlékeztetett, mostanában a világ számos jelentős múzeumában nyílik a pop-artot bemutató nagykiállítás, a Lumú pedig a CAFe Budapest fesztiválon készül nagy pop-art tárlattal. „Mi azt a pop-artot ünnepeljük, amely a Ludwig-gyűjteményekben található. Tudni kell ugyanis, hogy Peter Ludwig volt az amerikai pop-art legnagyobb európai gyűjtője a hatvanas évektől, százhatvan-száznyolcvan darabos pop-art kollekciójából mi hozzávetőleg ötven munkát fogunk bemutatni, kitekintéssel a közép-európai pop-artra is” – jegyezte meg.
Mint elárulta, a pop-artnak szentelt első magyarországi kiállításon olyan nemzetközi művészek, mint Roy Lichtenstein, Andy Warhol, Claes Oldenburg, Jasper Johns, Robert Rauschenberg vagy Mimmo Rotella munkái mellett többek között Keserü Ilona, Konkoly Gyula vagy Lakner László képei is láthatók lesznek.
Fabényi Júlia kitért a Velencei Képzőművészeti, illetve Építészeti Biennálékon való magyar részvételt szervező Biennále Iroda jövőjére is. Mint mondta, a kulturális kormányzat célja, hogy az iroda szakmai intézményi háttérbe ágyazva működjön, miután az utóbbi két évben más modellben szervezte a velencei magyar kiállításokat. „Szakmailag stabilabb megoldás, hogy az iroda mindig művészeti intézményhez volt kihelyezve” – vélekedett. A Biennále Iroda így a Lumú szakmai felügyelete alá kerülhet – közölte.