Kilenc remek színész és egy ötletes rendező

Ez van címmel Horváth Péter és Mihály Tamás szerzőpáros egy nagyon emberi, mégis szórakoztató darabot hozott össze, melynek különlegessége nem merül ki annyiban, hogy egy, a megszokott keretekbe be nem illeszthető előadást teremtettek. A mű nagy értéke először is, hogy nem akar többnek látszani, mint ami. Nem mond ki újra amúgy is frázissá vált bölcsességeket, nem szenveleg, nem követel a nézőtől gyötrődő önmagába fordulást. Egy célja van, hogy nevessünk magunkon, miközben rajtunk áll, hogy észrevesszük-e a sztoriban rejlő apró kis fénypontokat, amik egy kicsit megvilágítják azt, hol is rontjuk el újra meg újra az életünket. Erre utal például Belzebúb (Nagy Lóránt alakítja) megjegyzése is: „Mióta egyesült fél Európa és a pokol is csatlakozott hozzá, az emberi jogok miatt már csak azt vihetik az alvilágba, aki kifejezetten kéri.”

A darab rámutat egy színházelméleti kérdésre is: a drámai erő nem vész el, sőt, sokszor csak erősödik attól, ha nem direkt módon, széles gesztusokkal, könnyektől szétfolyt sminkkel, ordítozással és rángatózással hívják fel a néző figyelmét arra, hogy most valami rossz történik. Jól összeszedett, világos gondolatmenet, erőlködésmentes megvalósítás jellemzi a színművet.

A darab tizennyolc éves korhatára ne ijesszen meg senkit. Gyerekeknek valóban nem ajánlott – részben a pörgős, különböző utalásokkal teli történet miatt sem. Ugyanakkor a mű egyáltalán nem az a tipikus, csakis egy rétegközönséget megszólító felnőtt-darab. Összességében kellemes meglepetés, amellyel a Gózon Gyula Színház bizonyítja, hogy jó zenés darabot nem csak nagy színházak képesek összehozni. Adott itt kilenc remek színész, rengeteg játék, zene és humor, amelyek egyvelege őszintén megfogja a nézőt. Ennek titka részben az is, hogy a színpadon látható csapat minden tagja nem csak egyszerűen hozza az elvárható szakmai szintet, hanem hozzáad egy olyan pluszt, ami az egyes figurákat önmagukban is szerethetővé teszi, még ha éppen a rossz oldalon állnak is.

Hangsúlyos része volt a munkafolyamatnak, hogy ha már zenés darab, akkor hallgatható zene is legyen hozzá – Mihály Tamás valóban jól bánt a történet adta lehetőségekkel, a darabhoz illő, hangulatfestő zenét komponált, a különböző karakterű dalokkal, énekekkel. Horváth Péter dalszövegei pedig nem szűkölködnek a fanyar humorban („Miért halok meg, ha újra születek, úgy kihagynám ezt a kényszerszünetet.”), és a kettő együtt nagyon jól működik. Ennek egyik legjobb példája az Ez van című zenés betét, amely a színmű jól sikerült, erőteljes indítása. Egy zenés darab esetében szinte a legfontosabb pont a kezdet: ha az gyenge, erőtlen, akkor magát az előadást sem lehet általában olvadáspont fölé vinni. Ellenkező esetben, egy robbanékony, energikus indítással hamar elérhető a forráspont, amely után igazi katarzist élhet át a néző. Ehhez hozzásegíti az a megoldás is, hogy az alkotók partnernek tekintik, amelyet azzal érzékeltetnek, hogy több helyen humoros kiszólásokkal, a nézők megszólításával színesítik a műsort.

Nagy Viktor rendező tehát érdekes kísérletbe fogott, amely meg is hozta a várva várt eredményt. Ezzel egy időben azonban arra is rámutatott, hogy ötlet és megfelelő kidolgozás nélkül nem lehet jó színházat csinálni. Ha viszont ezek megvannak, akkor bármilyen legyen is a mű, abban a koordináta-rendszerben, amelyben megszületett, el fogja nyerni értelmét, és szeretni fogja a közönség.