Kultúra

Kiemelkedő epizodistákat jutalmaztak

Átadták tegnap az epizodistákat jutalmazó Aase-díjakat: az idén Balogh András, Kovács Marianna, Magasházy István és Vlahovics Edit színművész vehette át a Gobbi Hilda által alapított szakmai elismerést a Bajor Gizi Színészmúzeumban megrendezett ünnepségen.

Gobbi Hilda színművész végakaratának megfelelően évente adják át az emlékezetes percek, pillanatok főszereplői, az epizodisták számára alapított Aase-díjat, amelyet egyszerre négyen kaphatnak meg (két férfi, két nő, egy-egy vidéki, illetve budapesti színész). A díjat 26. alkalommal adták át. Cseri Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára az ünnepségen hangsúlyozta: aki a pillanatba tudja sűríteni a karakter minden fontos jegyét, annak tevékenysége csakis a színészóriások nagyságához mérhető. Az eseményen adták át a Bálint Lajos-emlékgyűrűt is, amelyet Bodor Gizi, a kecskeméti Katona József Színház művészeti titkára vehetett át. A rendezvényen az Ivánka Csaba-díjat is átadták: az elismerést Kerekes Éva színművész, az Örkény Színház társulatának tagja kapta.