Két rom a Kiskunságban

Soltszentimre 13. századi egyháza a visszabontott harangtoronnyal (a szerző felvétele)

„Zenthemreh” helység ezen a néven 1408-ban bukkant fel először oklevélben. A 12–13. században a szomszédos Akasztó kiterjedt pusztáihoz tartozott, 1291-ben „Okoztuo” alakban szerepelt összeírásban; 1355-ben királyi birtok volt, 1429-től vámszedő helyként szolgált. A hódoltság után, 1690-ben – mint uradalmi birtok – a törökök által elpusztított Pest vármegyei települések lajstromába került. Pusztaszentimre néven 1919. feb­ruár 15-én vált önálló községgé.

Anonymus 13. század eleji történetírásában nem nevezte néven a Solt (Csolt), Tass, Fajsz és más 9. század végi hadvezéreket. Amint az első magyar királyunkat és egyszülött fiát, Imre herceget sem.

Árpád-házi Szent Imre (Emericus) 1031-es halálától visszavezetve 1007-re tehető születése. Abban az időben még nem léteztek keresztény templomok a Kunságban, és máshol sem az Alföld Dunára hajló vidékén. Az Árpádok korszakát a Csengődi-csatorna közelében lévő dombháton az úgynevezett „Csonkatorony”, a település ősi egyházának romja őrizte meg. Alaprajzát az 1961-ben elvégzett műemléki felmérés és régészeti feltárás tisztázta. E szerint – illetve a megfigyelhető részletek alapján – a keletre tájolt egyhajós épület hajója csaknem tizenhárom méter hosszú és több mint hat méter széles; a szentély szűkülete majdnem öt méteres. A hajó nyugati oldalán áll a 2,6-szor 2,8 méter oldalélű, tíz és fél méter magas, ma már valóban csonka torony. Eredeti négy emeletéből csupán kettő maradt meg, de még is így is messziről észrevehető a pusztán.

Vörösre égetett téglával vegyes réti mészkőből, úgynevezett darázskövekből készült. Dél felől nyílik a templom bejárata, a toronyba belülről, félköríves átjárón keresztül lehet belépni. Félnyolcszög-záródású a támpillérek nélküli szentély. Elkészültét a hazai román stíluskorszak végére tehetjük.

A hagyomány szerint a közeli királyi vadaskertben (lásd: Soltvadkert!), vadászat közben veszítette életét a trónörökös Imre herceg. Az emlékére emelt, Szent Imre titulusú egyház ebben a formájában az 1200-as évek elején készülhetett. A 2000-ben történt újabb restauráláskor lapos gúla formájú bádog­tetetővel védték meg az esőtől-hótól a tornyot; időközben azonban eltűnt róla a védőtető.

Ugyancsak a valamikori Pest–Pilis–Solt vármegyében, a mai Lajosmizse határában találjuk a másik, pusztulásra ítéltetett templomot. A régi 5-ös számú főút Ceglédi úti elágazásánál, áthaladva a vele párhuzamos autópálya fölötti hídon, egy kilométer megtétele után érkezünk el a szelíd dombháton fekvő műemlék romtemplomhoz.

Az 1993-ban városi rangra emelkedett helység Mizse nevű településrésze az 1290-ben IV. (Kun) László királyt szolgáló, „vad Mizse” nádor emlékét idézi. Hajdan nevezetes kun székhely volt, Kunszentmiklóssal együtt. Egy 1469-ben kelt összeírás szerint olyan nagy számban éltek helyben letelepült kunok, hogy évenként ötvenhárom arany forinttal adóztak Hunyadi Mátyás királynak. A 15. század végén, Kun-Lajos néven is lajstromozták a település másik felét, 1492-ben mindhármat a kecskeméti Kun-szék bírósága alá rendelték; a velük szintén határos Ladány és Bene helységek nevei mind középkori eredetű személyektől származnak.

A romtemplom a megmaradt középkori szentély mindössze négy-négy és fél méter magas falszakasza. Keleti irányba tájolt, félnyolcszög-záródású az oltártér, itt azonban a négyből három sarkon lépcsős támpillérekkel van megerősítve. Néhány évtizeddel később épülhetett a soltinál, már a korai gótika jegyében. A hatvan centiméter vastagságú falak mind a forró mészhabarccsal egybeforrasztott darázskövekből készültek. Öt méter belszélességű az apszis, a külső lábazat fél méter magas. Az oltártér belső falán látható gerendalyukak egyenes fafödém tartását szolgálták.

Az Alföldön fellelhető valamennyi középkori műemlék romtemplom együtt sem tesz ki tizenöt-húsz darabot. Ez a százötven évnyi török hódoltság áldatlan hagyatéka. Ezekkel a mostaniakkal együtt majdnem mindegyiket megismertük sorozatunkban.