Kultúra
Kemény rockhangulat a moziban
Mad Max: A harag útján – mintha csak a látvány érdekelte volna a rendezőt
A Mad Max: A harag útja azonban nem annyira zseniális, mint amennyire reméltük – csak szimplán bivalyerős.
Hogy gyorsan letudjuk a negatív köröket, a film valószínűleg azért nem fog az első két részhez hasonló kultstátusba emelkedni, mert az előzetese valóban nem hazudik, Miller ezúttal tényleg kizárólag az akciójelenetekre koncentrált, nem próbál hozzátenni a korábbi epizódokhoz, nem építi tovább a mitológiát, emellett pedig a kétórás játékidő ellenére sincsenek igazán drámai csúcspontjai, sem a főhős, sem a mellékkarakterek nem kapnak túl nagy „árnyékot”, az erőteljes jelmezeken túl nem nyernek formát vagy mélységet, éppen ezért a maratoni látványorgia után ahhoz hasonló ürességet érzünk, mint maga a címszereplő.
A látványra azonban szinte nincsenek szavak, az elmúlt másfél évtized súlytalan CGI-cunamijain eltompult szemnek a hagyományos, ámde súllyal bíró kétkezi trükkök és kaszkadőrmutatványok valamiféle eredendő erővel hatnak, a film pedig egy percre sem áll meg a piros lámpánál, a főcímtől az utolsó pillanatig kíméletlen iramban zakatol előre, csak kapkodjuk a fejünket az újabb és újabb tökéletesen megkoreografált, energiától duzzadó, jó rockkoncertre emlékeztető zúzások tengerében. Tom Hardynál alkalmasabb embert pedig nem is találhattak volna arra, hogy átvegye Mel Gibson sztárcsináló szerepét, a színész kőkemény, de közben mindvégig ott van a szemében a fájdalom. George Miller jóval kényelmesebb helyzetben van, mint Tarantino, Robert Rodriguez és követőik, hiszen ők személyes, kevésbé ismert mozgóképes gyöngyszemeikből merítenek ihletet, Miller azonban, mint az – elsődleges nézői ingerek kielégítésére építő exploitation filmek ausztrál irányzatának számító – ozploitation műfajának legfontosabb darabját jegyző alkotó, saját trilógiájából kiindulva idézi meg a hetvenes-nyolcvanas évek alacsony költségvetésű remekműveit.
A Mad Max: A harag útja a régi idők mozijának találkozása a mai túlpörgetett, látványorientált blockbusterekkel, mindkét korszak legelőnyösebb, legvonzóbb vonásainak kidomborításával. A rendező egyébként az egészen szép tengerentúli bevételek után be is jelentette, további folytatásokat tervez művének, ennél jobb dolog pedig aligha történhetne a totálisan súlytalanná vált amerikai mainstream filmgyártással, hiszen elindíthat egy olyan folyamatot, amely, ha talán csak részben is, de visszaterelheti a trendeket abba az időszakba, amikor még erővel és élettel bírtak a hollywoodi produkciók. A fene sem gondolta volna, hogy mindezt egy idén harmincéves ausztrál sci-fi folytatása hozhatja majd el.
Mad Max: Fury Road
Színes, magyarul beszélő, ausztrál akciófilm, 130 perc, 2015
Rendező: George Miller
Szereplők: Tom Hardy, Charlize Theron
•••••••8••