Kultúra
Kárpátalja két ószláv városa
Rejtőzködő Magyarország 733.
A 13. századi Névtelen jegyző írása szerint a Vereckei-hágó felől megérkező, majd a kies Ung vidéken megpihenő hét fejedelmi személy közül Álmost „hungvári vezérnek” hívták: „Álmos vezér és főemberei Hung várához lovagoltak, hogy elfoglalják azt. A halhatatlan isteneknek nagy áldozatot mutattak be, és négy napig tartó lakomát csaptak. A negyedik napon Álmos tanácsot tartván és övéit megesketvén még életében vezérré és parancsolóvá tette fiát, Árpádot. Árpádot és vitézeit ezért hívták hungvárusoknak. Ez az elnevezés mostanáig él az egész világon.” Ma is él, tegyük hozzá, Hungáriaként, több mint ezeregyszáz év múltával.
Az Ung folyó jobb partja fölött látható olasz bástyás erőd és a reneszánsz palota ős-előzménye egy 8-9. századi szláv földvár volt. Ungvár a 11. század első negyedében lett a Szent István király alapította várispánság székhelye, tizennyolc környékbeli szolgáló faluval. Első említése 1089-ből maradt fenn. Román kori várát 1241-ben lerombolták a tatárok, majd a Magyarországba költözött Drugeth János és fiai kapták ajándékba a nápolyi királytól Ungvárt, más felvidéki birtokok mellett, a győztes rozgonyi csatában való részvételükért. A gótika jegyében megépült – és az újkorban teljesen elpusztult – vár udvarán 1968 után tárták fel egy korabeli templom sokszögzáródású, támpilléres szentélyének kő alapját, lábazatát (konzerválva és kiemelve láthatók). Homonnai Drugeth II. Miklós ungi főispán 1384-ben kolostort alapított a magyar pálos rendi szerzetnek. A remete barátok csak 1418 után vették birtokba és 1587-ig laktak benne. Maradványai valahol a város környékén lappangnak. Az 1540-es évektől az erdélyi fejedelmek jussa lett Ung vára: Bocskai Istváné, Bethlen Gáboré, majd 1697-ben Thököly Imréé.
Ungvár ikertelepülése a tőle kőhajításnyira, uralkodó magaslaton fekvő Gerény (Gorjany). Neve először az 1332–1337 között készült pápai tizedjegyzékben olvasható „Gheren” formában. A „görény” jelentésű régi magyar helynév a vadászó, nemes prémet adó kisállatra utal. Ahogyan Ung várának, a gerényinek is ószláv, majd honfoglalás kori előzményei vannak. 1250-ben kelt oklevél említi Ung-Újvárt, amelyik ugyancsak a folyó fölötti védhető magaslaton keletkezett. Amikor Drugeth Fülöp megkapta birtokul, a régi vár romokban hevert. A Drugethek gerényi ága olasz mesterekkel építtetett új kastélyt (castellum), amiből csak töredékek maradtak. A földből kiásott faragott kődarabok 1926-ban kerültek az ungvári régészeti múzeum kőtárába.
Az 1991-ben megjelent „Kárpátalja műemlékei” monográfiát szerző Deschmann Alajos szerényen fogalmazott, amikor „e vidék legjelentősebb középkori emlékének” nevezte a gerényi körtemplomot. Az 1100-as évek végén épült, alaprajzával és téralakításával rendkívül ritka, hat belső karéjos rotunda egyike a három épségben megmaradt Kárpát-medencei rokonemlékünknek.
A javarészt téglából készült, belül hatkaréjos, félgömb boltozatú épület külső átmérője nyolc és fél méter. Középtere fölé toronyszerű bevilágító építmény magasodik. Kívülről szemlélve: kelet felé kis román kori tölcsérablak nyílik, délről egy nagyobb középkori ablakon át jár be napfény a szentélybe. Tőle nyugatra látható a félköríves, befalazott régi bejárat. A bevilágítás a kupola alatti körbefutó faltest – lanterna – öt kicsiny résablakán keresztül történik. Kettős fűrészfogdíszes tégla ereszpárkány fut körbe a zsindelyborítású tambur alatt, alatta a körapszis dobfalát is fazsindely fedi.
Az 1300-as évek derekán hosszúkás téglalap alaprajzú hajóval kapcsolták egybe a körszentélyt. Szokatlan formájú, lesarkított kőbéllet keretezi a déli kapuját és a három egyforma ablakot. A nyugati oldalon levő főbejárat csúcsíves, ezen át léphetünk be a templomba. Lenyűgöző látvány fogad: a tágas diadalív mögött „bizánciasan” ható, sejtelmes fényben és színekben pompázó szentélykoszorú tárul elénk. A nyugati fal megbontása után megmaradt öt kupolás karéj közül a kelet felé tájolt valamivel tágasabb – ez volt a rotunda eredeti apszisa az oltárral.
A templomban található falfestmények 1360 körül készültek el. A megrendelő Drugeth György országbíró volt, aki 1354-ben Itáliában járt, ottani élményeinek hatására bízta olasz mesterekre és tanítványaikra a nagyszabású munkát. A keleti szentélykaréjban és a fölötte levő freskók a trónoló Istenanya és a Mindenható alakját, három déli fülke falképei Jézus életének jeleneteit mutatják. Az északi ívekben védőszentek – György, Katalin, Erzsébet, Ilona – és szent püspökök kaptak helyet. Leglátványosabb a diadalív hajó felőli oldalán levő bekeretezett freskó: Szűz Mária oltalmazó köpönyegében elfér a soktucatnyi szent, mártír és boldog, felnőtt és gyermek. A falképeket 1960-ban tárták fel, majd restaurálták, a műemlék jelenleg is kitűnő állapotban van.