Kultúra
Kállai Ferencről neveznék el a kulturális központot
Kilencven éve született a színművész

Emlékév kezdődik Kállai Ferenc tiszteletére (Fotó: MH)
A művész erősen kötődött szülőföldjéhez, ahol azt tervezik, hogy létrehoznak egy kulturális központot, amely Kállai Ferenc nevét viselhetné. Október 2-án felavatják az 1925. október 4-én született művész életnagyságú szobrát a Szabadság téren. Szőke Sándor munkája a művész derűjét és humánumát sugárzó alkotás, inspirálója Keleti Éva 1971 júliusában készült fotója, amelyen kiskutyájával az ölében ül Kállai Ferenc. A Katona József Művelődési Központban Kállai 90 címmel ötven képből álló kiállítás nyílik Keleti Éva fotóművész munkáiból, majd gálaműsorral emlékeznek pályatársai a színművészre. Hétfőn bemutatták a Kállai Ferencről korábban készült kötetet is, amely egy sorozat részeként jelent meg: az MTI archív anyagaiból merítve, Darvas Iván és Törőcsik Mari után a harmadik kötet Kállai Ferencről készült, megőrizve az utókornak a jeles művész munkásságát. A Kállai 90 című fotókiállítás még az idén Budapestre érkezik, először a Pesti Magyar Színházban, azután a Vígszínházban és a Nemzeti Színházban is látható lesz, majd vidéki színházakban – elsőként a Békéscsabai Jókai Színházban – mutatják be.