Kultúra
Kalandtúra novellák vonzásában
Ismét különleges helyszíneken voltak felolvasások az Irodalom Éjszakáján
Formabontó módon próbálja az irodalmat közelebb hozni az emberekhez az Irodalom Éjszakája, amelyet most másodszor rendeztek meg. Az izgalmas kulturális kalandtúrán az egyébként nem látogatható helyszíneken tartottak nyilvános felolvasásokat csütörtökön késő este, s az idei téma a novella volt. A rendezvény az európai kulturális intézetek és nagykövetségek kulturális részlegeinek hálózata kezdeményezésére, a fővárosi önkormányzattal együttműködésben jött létre. Az Európa-szerte megtartott esemény tavaly érkezett meg hozzánk, akkor sokan voltak kíváncsiak a Katona József Színház színészeinek felolvasásaira. Az idén többek között a Szabadság híd vámszedőházában, a Vásárcsarnokban és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem gipszöntőműhelyében is tartottak programokat.
Első állomásunk egy tánciskola volt, a Barrio del Tango, ahol Nagy Ervin olvasta fel a norvég Kjell Askildsen Úgy, mint azelőtt című novelláját. Bár az írás elsősorban a férfi–nő kapcsolat feszültségeiről szólt, a szövegen és a színművész előadásmódján is jókat lehetett mulatni, és hamar bizonyságot nyert, hogy Kjell Askildsen valóban nagymestere a rövidprózának. Magyarul egyébként két válogatáskötete olvasható, az egyik A thesszaloniki kutyák, a másik az Úgy, mint azelőtt.
Ezután a Big Ben Teaház felé vettük az irányt, ahol a tearaktárban fogadták a látogatókat. Itt Dér Zsolt olvasott fel, s a német irodalom egyik leghíresebb kortárs szerzője, Daniel Kehlmann egyik művének részletét lehetett meghallgatni. A Válasz az apátnőnek című elbeszélés főszereplője Miguel Auristos Blanco, a nagyra becsült brazil író, akinek könyvei a szellemi megvilágosodás felé vezető igaz útról és az élet értelméről szólnak, egy nap azonban titkárnőjének figyelmetlensége miatt olyan levelet kap kézhez, amely teljesen kizökkenti gondolkodásmódjából. A filozofikus és tragikomikus szöveg egyszerre volt szórakoztató és elgondolkodtató. Harmadik állomásunk főleg azért volt különleges, mert a mindennapokban nem látogatható. A Congregatio Jesu Váci utcai épülete egy női apostoli szerzetesrendnek ad otthont, a felolvasást itt a kolostor hűvös pincéjében tartották. A török származású Mehmet Zeman Saclioglu Víztükör és árnyék című művét Elek Ferenc előadásában lehetett meghallgatni. Törökország egyik legkedveltebb írójának novellája filozofikus gondolatfolyamból áll össze, amelya fényről és az árnyékról, az énről és a tükörképről szól.
Végül a Steindl Imre tervezte Új Városházára látogattunk, ahol a felolvasást a Lotz Károly lenyűgöző freskói által díszített közgyűlési teremben tartották. A Nobel-díjas Luigi Pirandello születésének százötvenedik évfordulója alkalmából Talicska című novelláját lehetett meghallgatni Mészáros Béla előadásában. A színművész a pulpitus mögött úgy olvasta fel a művet, mintha védőbeszédet mondana. A főhős egy ügyvéd, aki váratlanul ráeszmél arra, hogy a társadalom által ráaggatott szerepek mennyire távol állnak valódi jellemétől. A novella szokatlan, keserű humorral beszél az élet mindennapjainak értelmetlenségéről.