Kultúra

Jubilál a budapesti cirkuszfesztivál

Tizenhárom ország artistái érkeznek majd a nemzetközi eseményre, amelyet a szakma a világ legfontosabbjai között tart számon

Huszadik jubileumát ünnepli jövőre a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál. A január 7. és 11. között a Fővárosi Nagycirkuszban sorra kerülő eseményen tizenhárom ország művé­szeit láthatják az érdeklődők. A tegnapi beharangozó sajtótájékoztatón Fekete Péter miniszteri biztos azt is elmondta, hogy zajlik a leendő új cirkuszépület előkészítése, a folyamatot a nagyközönség is megismerheti január 1-jétől.

Széles látképet nyújt a világ legkiválóbb produkcióiból a kétévente megrendezett Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál, amely huszadik jubileumához érkezett. A Fővárosi Nagycirkuszban 2016. január 7. és 11. között sorra kerülő eseményen tizenhárom ország artistái lépnek majd fel, köztük a legsikeresebb magyar csapatokkal. Többek között Németországból, Ghánából, Oroszországból, Mongóliából, az Egyesült Államokból érkeznek vendégek – derült ki a tegnapi beharangozó sajtótájékoztatón. A zsűriben a cirkuszművészeti szakma legjobbjai foglalnak helyet, így itt lesz mások mellett Charlie Chaplin fia, Eugene Chaplin, valamint az Euró­pai Cirkuszszövetség elnöke is. Fekete Péter miniszteri biztos, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. igazgatója az eseményen elmondta, hogy a zsűri tagjainak mindegyike hoz majd egy-egy különdíjat, amelyet többnyire azzal toldanak meg, hogy a cirkuszukba meghívják két-három hónapra az adott produkciót. A fesztivál tehát nagyon jó ugródeszkát is jelent, a díjnyertes artisták nemzetközi értéke pedig növekszik – tette hozzá.

A világ első öt cirkuszfesztiválja között számon tartott budapesti program egyik kiemelt produkciója lesz a jelenleg futó Balance című előadásból ismert kolumbiai Gerling csoport. A társulat most a halálkerék mellett hetes piramis számával is fellép – ám a fesztiválon megkísérlik a világszenzációt: egyszerre nyolcan lépnek a kötélre védőháló nélkül.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes és Fekete Péter a cirkusz új épületéről is beszélt. Az igazgató elmondta, hogy jelenleg a világ cirkuszait járják be, és gyűjtik össze az adatokat a technikai és építészeti megoldásokról. Kiemelte, hogy január 1-től már láthatják a cirkuszba érkező emberek az aulában, hogy hol tart a tervezési folyamat, ugyanis felépítenek egy adatközpontot ebből a célból. Szerinte azért szükséges a beruházás, mert a negyvenéves épület beszűkíti a művészi lehetőségeket: nincs süllyesztő, nincsenek hidak, ezért a műsorszámok közötti váltás körülményes és hosszadalmas. Ez megtöri a történeteket és a katarzist. Az új épületben a klasszikus és új cirkusz egyaránt otthonra lelne, de az artistaképzést és egy múzeumot, valamint adattárat is szeretnének elhelyezni.

A Fővárosi Nagycirkusz egyébként december 31-én búcsúztatja a Balance produkciót, amelyhez kapcsolódóan éjszakába nyúló pezsgős ünnepléssel is várják a közönséget.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom