Kultúra

Jogászok és színészek egy darabban

Színház. Amatőrökkel látható Reginald Rose legendás 12 dühös emberének színpadi adaptációja – Puritán előadás született

Ki ne emlékezne Henry Fonda legendás, karizmatikus alakítására az 1957-es, tévéjátékon alapuló 12 dühös ember című mozifilmben?

Jogászok és színészek 20150506
A 2. esküdt, Németh György Attila egyetemi hallgató, az 5. esküdt, Spitzer Jenő egyetemi hallgató , a 6. esküdt, Varga Norbert művészeti vezető, a Szegedi Egyetemi Színház munkatársa, a 8. esküdt, Hegedűs István bíró, büntetőkollégium-vezető, a Szegedi Ítélőtábla munkatársa, a 9. esküdt, Fekete Gizi színművész a Szegedi Nemzeti Színházból és a 10. esküdt, Magyarossy József ügyvéd (Fotó: MH)

Abban a lélektani és filmművészeti szempontból egyaránt kiemelkedő alkotásban, amelyben tizenkét, különböző élethelyzetből érkező esküdt szemszögén keresztül bizonyosodhatunk meg az emberi előítéletek erejéről, arról, ahogyan a sztereotip gondolkodás minden kétséget és aggodalmat kizár.

Az alapkérdés nem a gyilkossággal vádolt bűnösségét érinti: az esküdteknek csupán annyi a feladatuk, hogy minden kétséget kizáróan mondhassák ki a bűnösséget. Amennyiben ez nem megy – márpedig a nyolcadik esküdt sorra rámutat bizonyos hiányosságokra – érvényesülnie kell a kétség esetén a vádlott javára elvnek, azaz szabadon kell engedni. És mi a helyzet, ha mégis gyilkolt? Ez már nem az esküdtek dolga…

Reginald Rose drámájának történetét kiválóan ültette át Barnák László rendező az először a Szegedi Nemzeti Színházban bemutatott, jelenleg pedig a budapesti Játékszínben is látható 12 dühös ember című előadásban, amelynek különlegessége, hogy jórészt hivatásos jogászok – bírók, tanárok, hallgatók és ügyészek – játsszák a tizenkét esküdtet. Színészi szempontból is meglepetést jelent a vállalkozás, hiszen felmerülhet a nézőben: miért nincs több olyan színházi darab, amelyben amatőr színjátszók láthatók? Merész kezdeményezés, de olyan természetes, hiteles és minden mesterkéltségtől mentes produkció született, amely példa lehet.

Hegedűs István, a Szegedi Ítélőtábla büntetőkollégiumának vezetője karakterében egészen mást képvisel, mint a hatvan évvel ezelőtti Henry Fonda. Játékában kifejezetten jó, hogy nem törekszik más lenni, mint ami saját személyiségéből következne. Ezen a ponton pedig kiemelt dicséret illeti a rendezőt. Barnák László tizenegy olyan emberrel dolgozott ebben a darabban, aki kifejezetten a jog világából érkezett, és színházban csak közönségként járt. Rendezői szempontból rendkívül komoly teljesítményt jelent egy ilyen csapatból kihozni a maximumot oly módon, hogy bízzanak magukban a szereplők, és megtalálják saját karakterük erős oldalát.

Fekete Gizi, a Szegedi Nemzeti Színház színésznője igen érdekes, elgondolkodtató kontraszt a többi szereplőhöz képest: ő az egyetlen, klasszikus értelemben vett hivatásos színész a színpadon, és bár ritkán szólal meg, már jelenléte mutatja, hogy nem az amatőr világból érkezik – hiszen színészkedésre bárki képes lehet, de színésznek lenni már egészen mást jelent.

A hatvan évvel ezelőtt készült film forgatása annak idején mindössze három hétig tartott. A film egyszerűségét követi Barnák László szcenikai megoldása is, hiszen egyetlen helyszínen, valós időben játszódik a történet. Díszletet visszafogottan alkalmaz a darab: egyetlen hosszú asztal, körülötte székek láthatók, az előtérben egy kézmosó és egy vízadagoló gép. Mindez azonban javára válik az előadásnak, hiszen nem tereli el a figyelmet a színészi játékról és a történetről.