Kultúra

Jóféle RTL-híradó a város közepén

Vizuális poénok, amelyeket egy ásítás langyos unalma lökött ki a földre – a mosogatószivacs szív és a hajléktalanplakát azért üt

Az idén tizenegyedik alkalommal nyílt meg a budapesti Arc kiállítás az Ötvenhatosok terén. A rendezvénysorozat eddig sem a politikai függetlenségéről volt híres, de ezúttal a közeledő önkormányzati választás alaposan rányomta a bélyegét a plakátokra, és sorra kerülnek elő a legközhelyesebb toposzok a kormánnyal kapcsolatban: rezsidémon, kivándorló fiatalok, Oroszország, Putyin, stadionépítés, satöbbi. Éppen már csak egy kiadós Viktátorozás hiányzik.

arc
Mondhatnánk, hogy azért időtálló munkák, mert örökérvényűek – de inkább csak mert közhelyesek (Fotó: Horváth Péter Gyula)

A legnagyobb poén a legelején fogad minket, amikor a bemutatkozó táblán felhívják a figyelmünket arra, hogy a kiállított műveket egy független zsűri válogatta ki. Rögtön le is esik, hogy a független szó nyilvánvalóan nem politikai függetlenséget jelöl, hanem azt, hogy a bírálóbizottság kizárólag egyedülálló, hajadon, nőtlen, facér személyekből állt össze – hiszen az Arc kiállítás egy jól meghatározható, körülírható politikai nézőpontot képviselt eddig is, most azonban érezni, hogy itt vannak a nyakunkon a választások, meg kell nyomni a dolgot, így sok műnél már tényleg csak valamelyik ellenzéki párt neve hiányzik a sarokból, és rögtön el is mehetne kampányplakátnak, az összeállítás kapcsán pedig még az RTL Klub híradójának szerkesztői is elégedetten csettintenének.

Az ekézés tárgyai egyébként kevesebb meglepetéssel aligha szolgálhatnának: orosz–magyar kapcsolat, rezsicsökkentés, stadionok, szólásszabadság, külföldön munkát vállaló fiatalok, majd ismét az orosz–magyar kapcsolat. A megvalósítás olykor azonban kifejezetten közhelyesen hat, és erőltetett vicceskedés jellemzi: a narancssárgával áthúzott sajtószabadság felirat – ami tényleg egy aggasztó jelenségre hívja fel a figyelmet, hiszen a kiállítást is csaknem ellehetetlenítették, érdemes is gyorsan kilátogatni, bármikor ledózerolhatják vagy mégsem –, a takarót nyakig felhúzó, a rezsidémontól rettegő gyermeket ábrázoló kép, a parlament előtt fekvő focipálya, a szintén a parlament felett látható halálcsillag képe vagy a jelenlegi helyzetet Orwell látomásával összehasonlító 1984+30 című munka nem sok eredetiséget tartalmaz, illetve valamennyi olyan benyomást kelt, mint amikor a baloldali internetes fórumokban valaki Viktátornak nevezi a miniszterelnököt, mintha korábban még soha senki a világon nem élt volna ezzel a frappáns szóviccel.

Vannak azonban alkotások, amelyekről el kell ismerni, hogy vizualitásban, ötletben tényleg ütősek a maguk egyszerűségében, mint az I love London felirat, amiben a szívet két mosogatószivacs alkotja, a DVD-t ábrázoló fotó, amelyről törölték a „Lilike keresztelőjét” és inkább rávették a Jobbik idei nagygyűlését, a „Semmi bajom a hajléktalanokkal, csak csinálják úgy, hogy ne lássam. Otthon, négy fal között”, a kivándorláson viccelődő „Mégsem megyek, mert nincs pénzem” feliratú mű, a Barátság című, Orbánt és Putyint egymásba fonódó olajvezetékekből megrajzoló alkotás, vagy az Eurovíziós dalfesztiválra és a svéd politikai törekvésekre reflektáló kép, amelyen három WC-ajtót láthatunk: az egyik a férfiaké, a másik a nőké, a harmadik a szakállas nőké.

Hogy az idei Arc szlogenje miért éppen a Te miben hiszel?, az nem derül ki az Ötvenhatosok terén, az aktuálpolitikát nélkülöző munkák jelentős része bármelyik másik évben is születhetett volna.
Mondhatnánk, hogy azért, mert örökérvényűek, de inkább csak mert közhelyesek.