Izgalmas mellékszál a második világháború végső időszakából

Olyannyira, hogy nem is értjük, miért nem hallottunk többet korábban a kereken hetven éve megesett történetről. 1944-ben, amikor a németek már meggyengültek, és a szövetségesek megállíthatatlanul nyomultak előre, Dietrich von Choltitz tábornoknak megparancsolták, hogy robbantsa fel Párizst.

A francia fővárost ugyanis korábban gondosan aláaknázták, a hidak és a híres nevezetességek alatt bombák lapultak, egyetlen gombnyomás kellett volna csupán ahhoz, hogy az egész a föld alá kerüljön, és mintegy másfél millió civil halálát okozza.

A tábornok nem hezitált volna sokat a parancs végrehajtásán, de az utolsó pillanatban megjelent a dolgozószobájában Raoul Nordling svéd diplomata, hogy lebeszélje az ördögi tervről, és hasson a lelkiismeretére, hiszen az embereken kívül az épített örökség kiemelkedő alkotásai is elpusztultak volna. Choltitz azonban szorult helyzetben volt, hiszen tudta: ha megtagadja az utasítást, a Gestapo az egész családját lemészárolja.

Volker Schlöndorff igazi konzervatív, régimódi rendező, aki a legkevésbé sem próbál megfelelni a modern trendeknek, nem igyekszik fiatalosnak látszani – nem is fiatal, éppen a második világháború kirobbanásának évében született –, a történelmi témák pedig végigkísérték pályafutását az egyik legelső, Kohlhaas Mihály életét feldolgozó filmjétől kezdve a szintén a háború alatt játszódó A rémkirályig. Mégsem a nagy ívű események, hanem sokkal inkább az azok mögött megbúvó emberek érdekelték. Bár Az utolsó éjszaka Párizsban cselekménye alatt folyamatosan ropognak a fegyverek, és lőnek a tankok, mindezt csupán a háttérzajokból, esetleg a város mögött villódzó fényekből érzékeljük, a film csak néhány rövid jelenet elejéig lép ki a kamaradráma keretei közül, tökéletesen adaptálható lenne hát színpadra is. A történelmi témáknak mindig megvan az a hátrányuk, hogy nagyjából tudjuk, hová fut ki a cselekmény, esetünkben is sejtjük, hogy a záró képsorokon nem fog lángokban úszni a szerelem városa, így aztán bivalyerős forgatókönyv kell ahhoz, hogy a csak párbeszédekből építkező alkotás ténylegesen feszültséggel teljen meg. Schlöndorff és Cyril Gely dialógusai azonban szerencsére a jellemekre koncentrálnak, rendkívül árnyaltan mutatják be a két főszereplőt, különösképpen a tábornok karakterét, így az izgalmat az egyre inkább megnyíló emberek lélekrajza jelenti.

Mindez azonban csupán erős színészekkel lehetséges: Niels Arestrup lenyűgözően alakít Choltitz szerepében, Oscart érdemlő alakítást nyújt, és a diplomatát játszó André Dussollier is csak éppen annyival marad el mögötte, amennyivel kevésbé hálás és összetettebb a figurája. Azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy kizökkentően hat, amikor a fináléban Schlöndorff archív felvételeket tűzdel be a jelentbe, a cselekményt pillanatokra megszakítva. A rendezőnek azonban nagyjából ez az egyetlen botlása a filmben, Az utolsó éjszaka Párizsban ugyanis tényleg ritka izgalmas kamaradráma.

Diplomatie (Az utolsó éjszaka Párizsban)
Színes, feliratos, francia-német filmdráma,
88 perc, 2014
•••••••8••