Kultúra

Ízekkel társítják a komolyzenét a Filharmonikusok

Nem szeretnénk mást, mint fűszere lenni a fővárosi zenei életnek - fogalmazott Horváth Zsolt, a PFZ igazgatója

„Évről évre újraértelmezzük azt a kérdést, hogy mi a szerepünk a budapesti zenei életben. Idén a szakmai felelősségről szól a válaszunk” – fogalmazott Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok (PFZ) igazgatója a zenekar évadnyitó sajtótájékoztatóján. 

A pécsi Kodály Központ stratégiai partnereként működő együttes vezetője abban látja a pécsi és a fővárosi szereplések közötti különbséget, hogy míg Dél-Dunántúlon ők az egyetlen szimfonikus zenekar, addig Budapesten a sokszínű zenei élethez kell alkalmazkodniuk. „Amikor itt játszunk, azt tartjuk feladatunknak, hogy érdekességeket adjunk a közönségnek. Nem szeretnénk mást, mint fűszere lenni a fővárosi zenei életnek.”

Nem véletlen a hasonlat, hiszen idén a PFZ folytatja a tavaly megkezdett utat: míg az előző évadban színeket társítottak öt hangversenyükhöz, ebben az évben az ízekkel teszik ugyanezt Segal Viktor séffel együttműködésben. A kezdeményezés alapján egy könyv megjelentetését is tervezi a zenekar. „A zene és a gasztronómia társítása azért különösen találó, mert mindkét művészet a pillanatban mutatkozik meg, de életreszóló élményt adhat a befogadó számára” – fogalmazott a PFZ vezető karmestere, Bogányi Tibor, aki ebben az évadban is azt tartja a működés vezérfonalának, hogy a Pécsen tartandó negyvenkét koncert mellett minél többször látogathasson el az együttes nemzetközi színpadokra is.

A Művészetek Palotájában rendezendő öt alkalomból álló koncertsorozat következő eseménye február 6-án lesz, itt mutatkozik be a PFZ-vel első alkalommal fellépő Szergej Szlovacsevszkij orosz gordonkaművész is. A március 13-án tartandó, Mesterek emlékezete című előadásnak Kelemen Barnabás hegedűművész lesz a szólistája, az áprilisi koncerten pedig Bogányi Gergely zongoraművész lesz a kiemelt vendég. A sorozatot májusban zárja a PFZ, a Hat dal, egy nő című koncerten Miklósa Erika közreműködésével hangzanak el Weber-, Richard Strauss- és Sosztakovics-művek.