Kultúra

Ismét báloznak a csángók

Az idei rendezvényen bemutatkoznak a bukovinai székelyek is

Huszonkettedik alkalommal rendezik meg a Csángó Bált a budapesti Millenáris Parkban február 10-én, szombaton. A bál fővédnöke Áder János köztársasági elnök. Az idei műsor témája a húsvéttól pünkösdig tartó időszak csángó népszokásai. Az újdonságokról és a programokról a főszervező, Diószegi László beszélt lapunknak.

Diószegi László 20180202
Diószegi László főszervező (Forrás: Wikipedia)

A XXII. Csángó Bál műsorának különlegessége, hogy bemutatkoznak a bukovinai székelyek is – árulta el Diószegi László. A főszervező a február 10-i bál kapcsán elmondta: ez a szerencsétlen sorsú népcsoport az 1764-es madéfalvi veszedelem után kényszerült szülőföldje, Csíkország elhagyására. Először Moldvában és Bukovinában, majd egyes csoportjaik a huszadik század elején Déva és Belgrád környékén telepedtek le – őket nevezik dévai, illetve aldunai csángóknak. A II. világháború alatt Bukovina elhagyására kényszerülve először Bácskában, majd Tolna megyében kezdtek új életet – tette hozzá.

Mint kiemelte, a Millenáris Parkban az idén fellép többek között Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó, a Tatrospart Néptánccsoport és a Gyimesvölgye Férfikórus, a Fölszállott a páva televíziós műsor közönségdíjas csoportja, Antal Tibor, Petrás Mária, Nyisztor Ilona, Hodorog András, Roman Stefan. Továbbá hagyományőrző táncosok és énekesek is színpadra lépnek Pusztinából, Csíkfaluból, Forrófalváról, Lábnyikból, a Csörömpölő zenekar a vajdasági Hertelendyfalváról, a Somos és a Zurgó Együttes, Fábry Géza és a Népzenei Kamaraműhely, a Lippentő Táncegyüttes és sokan mások.

Diószegi László hangsúlyozta, hogy az eddigi huszonegy bálról fotókiállítás is nyílik, mivel fontosnak tartják, hogy a hagyományos bemutatók mellett a kortárs művészetek eszközeivel is bepillantást nyújtsanak a csángó magyar kultúrába. A Csángó Bálon ezért fényképészek, textil- és kerámiaművészek mutatják be a csángó kultúrkörből merített munkáikat. Kiállításukon a Prima Primissima díjas Petrás Mária keramikus alkotásait és Harangozó Imre néprajzkutató csángóföldi fényképeit tekinthetik meg.

Mint mondta, a programok összeállításakor a családosokra, a gyerekekre is gondoltak. A Kőketánc Gyermektáncház, amelynek a korábbi években hatalmas sikere volt, tizenhat órától várja a kisgyermekes családokat. Gyimesi vendégeik pedig a bejárat előtt, hatalmas kondérban, hagyományos túrós puliszkát készítenek, és megvendégelik a közönséget.