Kultúra

Írószövetség: tisztújítás lesz a hét végén

Újra kell fogalmazni a Magyar Írószövetség szerepét és feladatát a megváltozott kulturális térben – hangsúlyozta az MTI-nek Szentmártoni János, aki a szervezet szombati tisztújításán harmadszor is indul az elnöki posztért.

Szentmártoni a most záruló ciklus kiemelkedő eredményének nevezte, hogy stratégiai együttműködést építettek ki a Magyar Művészeti Akadémiával, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívummal, a Lakitelek Népfőiskolával, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-vel és a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Íróakadémiájával. „Más irodalmi szervezetekkel is békében élünk” – hangsúlyozta. Szentmártoni megválasztásakor a szervezet megfia-talítását is célul tűzte ki, értékelése szerint ez nem valósult meg maradéktalanul, bár 2013-ban az 56 fős választmányba 17 ötven év alatti alkotó került be. „Szembe kell nézni azzal is, hogy az utánunk jövőket bizony már nem érdekli annyira a közösségszervezésnek ez a fajtája. Mindenki inkább a maga útját járja” – fogalmazott.