Kultúra
Írók a Józsefvárosban
Mikszáth, Babits, Karinthy, Szabó Lőrinc, Jókai és Szendrey Júlia nyomában
Évek óta tart speciális, szociokulturális sétákat a Budapest Beyond Sightseeing csapata. A séták célja az, hogy a helytörténet mélyére hatolva a főváros valódi arcát mutassák meg, például az egykori Óbudai Gázgyár területén vagy a Margitszigeten. A csoport egyik túráját Híres íróink nyolcadik kerületi világa címmel Gosztonyi Ákos tartotta szombaton, bevezetve minket a Palotanegyed egyik legizgalmasabb szeletébe, a magyar írók és költők életének titkaiba és az irodalmi pletykák világába. Korabeli fotók, levélváltások és irodalmi idézetek segítségével leshettünk be a józsefvárosi művészeti élet rejtelmeibe és a kusza szerelmi viszonyok alakulásába. A több mint kétórás séta a Gutenberg térről indul és a Horánszky utcában ér véget, legközelebb szeptember 24-én tartják meg.
A mai kerület egykor a városfalon kívül eső mocsaras, főleg katolikusok által lakott terület volt, amelyet Pacsirtamezőként emlegettek. Leginkább lovakat és teheneket árultak, illetve bortermelés zajlott itt. A lakosok 1777-ben döntöttek úgy, hogy kellene a városrésznek egy védőszent, ezért úgy határoztak, hogy Szent József után keresztelik el a területet, Mária Terézia fülébe azonban úgy jutott a történet, hogy fiáról, a későbbi II. Józsefről akarják elnevezni, meg is adta hát az engedélyt – így szól a legenda.
Így jött létre a mai Józsefváros, amelynek tudatos fejlesztése az 1838-as nagy árvíz után, a Nemzeti Múzeum felépülésével kezdődött meg – derült ki a túra kezdetén, amelynek első állomása a Gutenberg-otthon volt. A százkilenc éves, szecessziós épületet a Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Segélyező Egylete építtette, hogy a lakások kiadásából származó bevételből az ólommérgezésben megbetegedett dolgozóit gyógyíttatni tudja. Számos neves ember lakott itt, többek között a magyar szecesszió nagyatyja, Lechner Ödön, vagy a Csutak-novellákról híres Mándy Iván, írásainak a nyolcadik kerület – a Mátyás tér, a Teleki tér és a Tisza Kálmán tér „Mándy-féle Bermuda-háromszöge” – legfőbb háttereként szolgált. Gosztonyi Ákos anekdotákat is mesélt az íróról, például arról, hogyan próbált pályakezdőként bekerülni a Nyugathoz. Ezután a József körút 31. felé, Szabó Dezső egykori lakásához irányított minket. Mint kiderült, az író 1945-ben itt is halt meg: szinte beleőrült a háború okozta szorongásba, paranoiássá vált. Annyira tartott attól, hogy megmérgezik, hogy a ház pincéjében bujdokolva gyakorlatilag éhen halt.
Ezután a József körút és a Krúdy utca sarkán álló épülethez mentünk, ahol eredetileg a híres Baross Kávéház állt, amely a nyolcadik kerületi szellemi élet középpontja volt. Mint az Halasi Andor visszaemlékezéseiből kiderült, itt alakult meg a művészekből álló „Balszélfogó-asztaltársaság”, amelynek mások mellett Gulácsy Lajos is a tagja volt. A hely irodalomtörténeti jelentőségéhez az is hozzátartozik, hogy itt értesült Gellért Oszkár a Nyugat megalakulásáról.
A túra negyedik állomásán, a Mikszáth téren, Mauks Ilona és Mikszáth Kálmán házassági gondjai voltak terítéken: az író fiatalkorában annyira szegény és büszke volt, hogy inkább elvált feleségétől, mintsem, hogy rossz körülmények között tartsa, de amint megszedte magát, újra megkérte a kezét, így másodszor is összeházasodtak. A Reviczky utcában szintén a szerelmi történetek voltak a középpontban, a 7. szám alatt megnéztük a házat, ahol Babits Mihály lakott. Miután Babits felkarolta fiatal és szegény tanítványát, Szabó Lőrincet, ebben az épületben laktak együtt, és itt alakult ki a magyar irodalomtörténet egyik leghíresebb szerelmi háromszöge, amelynek végén Babits elvette feleségül Szabó Lőrinc menyasszonyát, Tanner Ilonát. De ugyanebben az utcában lakott Karinthy Frigyes és Böhm Aranka is, lakásuk valóságos átjáróház volt, annyi vendégük akadt. „Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar, a férfi nőt, a nő férfit” – hangzott el Karinthy egyik ismert aforizmája a Reviczky utca 5. előtt, az író házasságának kaotikussága kapcsán. Böhm Aranka ugyanis több szeretőt is tartott, férjének azonban nem engedte meg az ilyen kihágásokat. A legendák szerint ennek ellenére Karinthy is gyakran járt bordélyházakba.
A túra útvonala ezután elhaladt a Magyar Rádió régi épülete előtt, ahol röviden megemlékeztünk az 1956-os forradalom eseményeiről, majd a Bródy Sándor utcában álló – a húszezerforintoson is szereplő – régi Országház (ma az Olasz Kulturális Intézet működik itt) története került szóba. Közben az is kiderült, hogy miért lett az egykori Kerepesi útból Rákóczi út: 1906-ban, amikor Kassára szállították Rákóczi hamvait, Glück Frigyes, az út elején álló Pannónia Szálló vezetője intézte úgy, hogy a menet az épület előtt menjen el. Ennek emlékét egy Rákóczi-szobor is őrzi a házon, amelynek egy része ma az ELTE bölcsészkarához tartozik.
A túra vége felé a Bródy Sándor utca 36.-ban Jókai Mór és Laborfalvi Róza utolsó közös lakását nézhettük meg. Mint Gosztonyi Ákos elmesélte, itt született A cigánybáró, és itt dolgozta át színpadra az Aranyembert is az író, hozzátéve, hogy Jókai tollából száznegyven regény született. A termékenység egyik oka pedig az lehetett, hogy Laborfalvi konyakos meleg tejjel jutalmazta az írót, ha sikerült a tervezett penzumot teljesítenie.
A séta utolsó állomása a Horánszky utca 13. volt, ahol Petőfi Sándor feleségének, Szendrey Júliának volt lakása. Azután költözött ide, hogy elvált második férjétől, Horváth Árpádtól, de csupán egy évet élt itt, ekkorra már súlyos beteg volt. Szendrey Júliát Petőfi halála után elítélte a közvélemény, mivel a gyászév letelte előtt kötött új házasságot. Szendrey harminckilenc éves korában, súlyos betegség után, Horánszky utcai lakásában halt meg, egyik utolsó levelében ezt írta: „Engemet Sándorom emléke és oly sokszor kigúnyolt olvasmányaim, de mindenekelőtt szívem arról világosítottak fel, hogy egy nő több mint csak asszony, (…) ha ez volt megbocsáthatatlan vétkem, ezért pirulni vagy bocsánatot kérni sosem jutott eszembe, s e vétkemre most halálos ágyamban is büszke vagyok”.