Kultúra

Intellektuális szemforgató kaland műanyag darabokkal

Ruben Brandt, a gyűjtő filmkritika

A Ruben Brandt, a gyűjtő sok szempontból egy olyan alkotás, amely nemcsak észreveszi a médiumában rejlő potenciált, de él is ezekkel, legalábbis a legtöbb esetben. Minden más esetben pedig átlagos.

Milorad Krstić filmje olyan művészi alkotások közé lépett be, ami már nagyon hosszú ideje nem bővült új tagokkal, ezek pedig az igényes magyar animációs filmek.

Objektum doboz

 

A film elsősorban a vizualitást helyezi az előtérbe, csak utána jöhet a narratíva és a logika. Ennek az lett a végeredménye, hogy egy magával ragadó, egyedi, a mi valóságunkat és megrögzött „realista” igényünket pársorlábbal taposó vizuális kalandot láthattam, amely Picasso kubista korszakát és sokszor Basquiat graffitiit juttatta eszembe. Bár ez már számomra önmagában elég lenne, ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésem, de e mellett a film műfajilag egy akció, krimi, thriller. És itt kezdődnek a problémák.

Először is, nem értem, hogy mi szükség volt ezeknek a filmes zsánereknek a beerőszakolására, itt kiemelten az akcióra gondolok. Hogy eladható legyen? Mert majd az előzetesből azt hiszi a buta-mozi-zombi, hogy itt, aztán két robbanás között firkált seggek lesznek és megveszi a jegyet, aztán fogja a fejét az intellektuális kacsintgatásnál, majd éljenez, amikor két kamion felrobban? Megértem, valahogy bizony el kell adni ezt a filmet, és azt is, hogy bizony a magyar-emberek többsége a képregényfilmek és az ótvar amerikai vígjátékok váltott iszapbirkózására dobálja marokkal a pénzét, és ezt szerették volna kihasználni. Félreértés ne essék, nem az a baj, hogy akció-film (is), ugyanis rengeteg (jó, annyi talán nem) akció film van, amit jónak tartok, de a Ruben Brandt nem az! Ami megint csak azért kár, mert a film negyede klisés akció-jelenetekből áll (még kettő üldözésjelenet és az agyvérzés kerülgetett volna).

MILORAD KRSTIĆ közép-európai képzőművész a szlovéniai Dornberkben született 1952-ben. Jogi diplomáját a Novi Sad Egyetemen szerezte. 1989 óta Budapesten él és alkot mint festő és multimediális művész. A vizuális művészetek számos területét kipróbálta a festészeten, rajzon, szobrászaton, dokumentumfilmeken, díszlettervezésen, fotózáson, interaktív CD-ROM íráson keresztül. Első rövidfilmjét, a My Baby Left Me című animációt a 45. Berlinálén Ezüst Medvedíjjal jutalmazták. Következő munkája, a Das Anatomische Theater CD-ROM elnyerte a legjobb interaktív projektnek járó MIFA-díjat az 1999-es Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

De még mielőtt saját magam próbálnám megelőzni, kitérek, arra, amiről a film, az én olvasatom szerint szól (átvitt értelemben) és amiért érdemes megnézni ezt a filmet. Ha azt mondom röviden, hogy látvány, akkor csupa, olyan dolgot vonzok be az értelmezésbe, amely nem szándékom, itt olyanokra gondolok, mint a CG-ittas XY-ember épületeket lebontó, esztétikai értelemben olcsó cirkuszi parádéja. Úgyhogy új szó után keresek és azt mondom, hogy vizualitás. Ez mindjárt jobb, ugyanis galéria-szagú. 

(Itt megjegyezném, igen sajnos csak így zárójelben, a film üde és meglepő zenéjét, amit  Cári Tibor állított össze és írt.)

Azért volt-szükséges ezt az elsőre fölöslegesnek tűnő, szókeresgélést bemutatnom, mert talán így látható meg a Ruben Brandt, a gyűjtő, kettős, ellentétes identitása.

Egyfelől zseniális vizuális alkotás, amelynek több olyan képkockája is van, amit előszeretettel látnék a falamon bekertezve, ugyanis tényleg annyira igényes (lásd: szép). Valamint intellektuálisan is lefoglal; nem bírtam keresni és számolni a filmben elrejtett utalgatásokat, a filmművészet és festészet nagyjaira. Másfelől (érdekes mód a fentiekkel egyetemben) bugyuta akciójelenetek, az esetek többségében indokolatlan jumpscarek, illetve kínos dramaturgia nem hagyott kellemes emlékeket.

Milorad Krstić minden kétséget kizáróan egy olyan látványvilágot és hangulatot alkotott a filmében, ami, érdemessé tette arra, hogy az Oscarra nevezzék, de míg mozgó képnek kivalló, addig filmnek nem állt össze, abban az értelemben, hogy nem képes ( a film által behozott) rétegekben ugyan azt a szintet hozni.

Igazából csak ajánlani tudom, még így, az erős kritikák mellett is, ugyanis van egy egyedi animációs stílusa, ami számomra annyira megnyerő, hogy másodszor is megfogom nézni.


6.5/10


Rendező, író, látványtervező: Milorad Krstić
Színészek: Kamarás Iván, Markanczi Zalán, Hámori Gabriella
Bemutatás időpontja: 2018. november 15
Forgalmazó: Mozinet