Kultúra
Infónap a roma pályázatokról
A cigányság kultúrájának ápolását támogatják
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal munkatársai ismertetik a pályázat szakmai elvárásait, a pályázati rendszer működését, illetve a pályázatkezelő elektronikus felületet. Az érdeklődők hozzászólhatnak és kérdezhetnek az elhangzottakról. Az esemény helyszíne a hivatal székhelye, a VII. kerületi Damjanich utca 48. szám alatt. A pályázati kiírás a szervezet honlapján (www.nrszh.kormany.hu) olvasható, a beadási határidő május 15.
Mint arról már beszámoltunk, a minisztérium szociális és felzárkózási államtitkársága prioritásként kezeli a cigányság kultúrájának megőrzését, e célra idén is ötvenmillió forintot különítettek el. A pályázat két részből áll: képzőművészet, zene, film és irodalom támogatására, valamint kulturális események megvalósítására lehet jelentkezni, ezekhez kapcsolódhatnak gyermekfoglalkozások is.