Kultúra
Ifjú tehetségek mutatkoztak be a cirkuszfesztiválon
A eseményen Novák Katalin is beszédet mondott
Az eseményen megjelent Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár is, aki beszédében emlékeztetett arra, hogy 2018 a családok éve, és ennek az évnek a legfontosabb üzenetei kiemelten megjelennek a manézson kívül és belül egyaránt.
Mint mondta, a közönség soraiban leginkább három generáció tagjai vesznek részt egy közös programon, a manézsban pedig cirkuszdinasztiák tagjai tanulnak egymástól és örökítik tovább a cirkuszművészet tudományát apáról fiúra.
"Ha a világ legkomolyabb cirkuszi szakemberei Magyarországra érkeznek, akkor kötelességünk, hogy a magyar cirkuszművészetet megmutassuk nekik" - emelte ki Fekete Péter, a fővárosi Nagycirkusz igazgatója a péntek délutáni műsor elején elmondott köszöntőjében.