Hűtlen szavaink

(Forrás: Wikipedia)

Mit kezdjünk a lebutított, oppozíciókra épített világmodellünkben azzal, aki egyszerre nyugatos és katolikus, pannóniai, európai és magyar, közben az őszirózsás forradalom őszinte híve, a Tanácsköztársaság alatt pedig – kortársaihoz hasonlóan – katedrát vállal a budapesti tudományegyetemen?

Ha kikeveredünk a rossz alapállásból, akkor meg az esztétika és a művészi érték felől nézve ejt zavarba: hol van ma az a magyar irodalomban, aki megírja a Húsvét előttet és a Gólyakalifát, mellékesen lefordítja Dantét és Shakespeare-t – úgy, hogy az nemcsak tartalmilag, de formailag is megáll?

Pedig élete és életműve, mint ahogy nagyregénye, a Halálfiai – noha nem ez a nagy magyar regény, hajlanánk rá, hogy az inkább Lesznai Anna és Bánffy Miklós keze nyomán született meg – kulcs Magyarországhoz és magunkhoz is.

Szekszárdon született 1883. november 26-án, nemesi-értelmiségi családban. Sokat elárul róla, hogy bár a pesti egyetem magyar–francia szakára iratkozott be, a fran­ciát, miközben kortársai vigyázó szemüket le sem vették Párizsról, ő a latinnal cserélte fel. Négyesy László stílusgyakorlat óráin Juhász Gyula és Kosztolányi Dezső mellett ült, majd tanított. Azonnal csatlakozott az 1908-ban induló Nyugathoz, amelynek 1916-tól szerkesztője, később főszerkesztője volt. Az 1909-től megjelenő versesköte­teiben olyan könnyű kézzel simította össze a görög-latin antikvitás és a keresztény Európa hagyományát meg a modernitást, mint azóta senki magyarul. Nyelve és esze is tiszta és csodálatos, akkor is, ha fordít vagy irodalomtörténetet ír. Műveltsége kétségbeejtő annak, aki követni akarná. Persze, mint a legnagyobbak, ő is hibázott. Nem ismerte fel József Attila nagyságát. Átvette Mussolini kitüntetését. Halála előtt egy évvel mégis megírta a Jónás könyvét. Szokták mondani, hogy ez a testamentuma. Kérdés, hogy valóban értjük-e, vagy csak idézzük mi, a mi és őkre osztott magyarok.

A Babits körüli nagy csöndünk mindenesetre minket minősít és az erodált nyelvünket, hiszen hovatovább már az sem közös, ahogy a fogalmaink vagy újabban egyesek szerint a Nyugat sem. Hűtlen lettek hozzánk a szavak. Vagy a valahai írástudók a szavakhoz?