Kultúra
Huszonhét kortárs színdarab látható majd a debreceni DESZKA Fesztiválon
Kárpát-medencei körkép
Az idei programban végül huszonhét előadás látható: tizenhárom a fővárosból – például a Budapest Bábszínházból, a Vígszínházból, az Örkényből, a Radnótiból és a Katonából –, tíz a vidéki színházakból, kettő a Vajdaságból, egy önálló előadás Erdélyből, valamint egy koprodukció a Nemzeti Színház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház együttműködésében.
A gyermek- és ifjúsági előadásokat felvonultató GÖRDESZKA programjában az idén kilenc előadással találkozhatnak a nézők, közülük három osztálytermi nevelési profillal készült, egy pedig – a Nemzeti Táncszínház, a Duna Táncműhely és a Káva Kulturális Műhely Talpuk alatt című közös produkciója – táncszínházi nevelési előadás, amely új színfolt. A kísérőprogramok között lesznek háttérbeszélgetések, a fesztivál záróeseményén pedig Harcsa Veronika, Márkos Albert, Benkő Róbert és Pándi Balázs zenész, valamint Keszég László rendező–színész Kassák Lajos válogatott verseit rendhagyó koncerten mutatja be.