Kultúra

Húsz alkotás a koreai filmfesztiválon

A világ egyik vezető filmgyártó országává nőtte ki magát Dél-Korea, ahonnan most húsz egész estés produk­ciót láthat a magyarországi közönség november 10-14. között három vidéki és három fővárosi helyszínen.

Az idei koreai filmfesztivált nagyszabású közönségkutatás előzte meg, amelynek eredményeként kosztümös filmek, dráma, családi vígjáték, animáció és gengszterfilm is került a palettára. Ezek mellett tematikus programokat és beszélgetéseket is kínálnak az érdeklődőknek. Amint a fesztivált beharangozó minapi sajtótájékoztatón az egyik helyszín, a budapesti Uránia mozi igazgatója, Elekes Botond elmondta, túl azon, hogy Dél-Korea a világ egyik vezető filmgyártó országa, helyi viszonylatban a produkciók felveszik a nézettséget a hollywoodi alkotásokkal. Pálffy Dóra, a budapesti Koreai Kulturális Központ szóvivője elmondta, hogy a Koreai Kulturális Központban, valamint Pécsett és Debrecenben ingyenesek lesznek a vetítések, Szegeden, a Sugár moziban és a budapesti Urániában pedig 500 forintos jegyárral számolhatnak a látogatók. A mindenki számára nyitott díszelőadásra november 10-én 18 órakor kerül sor, ahol ko­reai táncbemutató is lesz. Vincze Teréz filmesztéta arról beszélt, hogy a koreai filmgyártás szórakoztató és művészeti ágazatként is meghatározó teljesítményt nyújt. A legnagyobb fesztiválokon is eredményesen szerepelnek a dél-koreai alkotások, például a 2012-es velencei filmfesztivál Aranyoroszlánját tavaly Kim Ki-duk Pietája kapta. A budapesti fesztivál több ilyen kiemelkedő filmet is felvonultat.