Kultúra

Hoppál Péter: A magyarországi németség megbélyegzése a 20. század egyik legnagyobb bűncselekménye

Idegen ég alatt – Oroszföldön meggyötörve címmel nyílik kiállítás a Janus Pannonius Múzeumban

A kiállítás és az ehhez kötődő kiadvány a szovjet munkatáborokból származó tárgyakat, fotókat és dokumentumokat mutat be.  

A Szovjetunióba kényszermunkára – málenkij robotra – elhurcolt magyar fiataloknak emléket állító kiállítás nyílt meg pénteken a pécsi Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályán. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár nyitóbeszédében a magyarországi németség megbélyegzését a 20. század egyik legnagyobb bűncselekményének nevezve úgy fogalmazott: "a faji alapú népirtás utáni hónapokban, újra faji alapon embereket ismét vagonba raktak, munkatáborba vittek, százezrek haltak meg az embertelen körülmények miatt". Hozzátette, hogy az 1944 és 1949 között elhurcoltak történetéről az 1956-os forradalom és szabadságharc időszakát leszámítva egészen a rendszerváltásig nem lehetett beszélni. Az emlékezés és a főhajtás fontosságát hangsúlyozta Őri László, Pécs alpolgármestere is, hozzátéve, hogy reményei szerint a kiállítás segíteni fogja ezt a folyamatot.

jpmhoppal
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár beszédet mond Az Idegen ég alatt - Oroszföldön meggyötörve című kiállítás megnyitóján. Fotó: MTI - Sóki Tamás

A második viláháború vége felé Sztálin parancsára a Vörös Hadsereg katonái mintegy 250-300 ezer polgári, civil lakost gyűjtöttek össze Magyarországról, és hurcoltak el a Szovjetunióba. A munkatáborba szállítottak többségét a hadifoglyok létszámának kiegészítése miatt vitték el, de közel 130 ezer embert kifejezetten német, illetve Kárpátalján, Erdélyben, a Felvidéken és a Vajdaságban magyar származásuk miatt kerültek kényszermunkatáborba.

A tárlat 2017 . március 31-éig tekinthető meg a JPM Néprajzi Osztályán.