Kultúra

Hetvenéveseket köszönt a Napút idei évkönyve

Ma délután az Óbudai Társaskör nagytermében köszöntik az idén hetvenéves alkotókat, sportolókat, ismert közéleti személyiségeket, vagyis az 1945-ben született generáció tagjait a Napút folyóirat hagyományos karácsonyi évkönyvének megjelenése alkalmából.

A lap kiadója immár tizennyolcadik alkalommal adja közre a jeles évfordulóhoz érkező neves embereket megszólaltató kiadványát, mint a folyóirat évfolyamzáró számát. A megkérdezettek pedig hetven esztendő hozadékairól, tapasztalatairól, élményeiről vallanak.

Az idei névsor is meglehetősen hosszúra sikeredett, ezért hát – elnézést kérve mindazoktól, akik most terjedelmi okok miatt maradnak ki ízelítőnkből – csak néhányukat emeljük ki a lapban megszólalók közül: Ablonczy László, Alexa Károly, Cholnoky Győző, Cseke Péter, Duray Miklós, Földes László (Hobo), Kiss Gy. Csaba, Kovács István, Makray Katalin, Maurits Ferenc, Molnár Piroska, Monori Lili, Romhányi Török Gábor, Sánta Ferenc, Sztevanovity Dusán, Vonyó József, Wojtilla Gyula, Zöldi László és még sokan mások.

Ez persze csak néhány név a tartalomjegyzékből, mégis ezernyi tapasztalat, mindarról, amit a most megszólaltatott alkotók, politikusok, sportolók életük hét évtizede alatt megéltek. A most hetvenéves személyiségek köszöntése rendhagyó folyóirat-bemutatóként ma délután fél hatkor kezdődik. A rendezvény házigazdája Tarján Tamás irodalomtörténész és Szondi György a Napút folyóirat főszerkesztője.