Kultúra

Hetvenéves Rófusz Ferenc rendező

Számos ikonikus alkotás fűződik az Oscar-díjas animációs filmes nevéhez

Az Oscar-díjas A légy című animációs rövidfilm alkotója, Rófusz Ferenc ma ünnepli hetvenedik születésnapját. A távirati iroda portréja szerint a Mafilmnél szerzett díszletfestői és trükkfilmrajzolói tapasztalatok után, 1968-ban került a Pannónia Filmstúdióhoz, olyan népszerű sorozatokon dolgozott, mint a Gusztáv, a Mézga család vagy a Kérem a következőt, s részt vett a János vitéz című egész estés rajzfilm munkálataiban. Diplomáját 1971-ben vette át, két évvel később lett önálló rendező, első önálló rajzfilmjét A kő címmel készítette (1974) Nepp József ötlete alapján.

Rofusz
(Fotó: Hegedüs Róbert)

A légy című animációs rövidfilmje 1980-ban készült el, abban az évben több fesztiválon is díjat nyert. Az eredeti forgatókönyvet négy évvel korábban adta be először, s a filmtervet végül többszöri próbálkozás után Hankiss Elemérnek, a Pannónia Filmstúdió akkori dramaturgjának javaslatára fogadták el. Eredetileg másféle befejezése lett volna: a legyet nem csapta volna le egy ember, hanem visszafordult és üldözője szemébe repült, majd az ablakon kiröppent volna. A döntéshozók azonban nem járultak ehhez hozzá.
A négyperces alkotás két évig készült, csaknem 3600 rajzból állt össze úgynevezett háttér-animációs technikával. Kategóriájában Oscar-díjat kapott 1981-ben, ekkor történt, hogy Rófuszt nem engedték ki az Egyesült Államokba, hanem helyette az ünnepségen a Hungarofilm vezetője vette át az aranyszobrot, tőle a rendőrség a szállodában vette vissza. Rófusz csak másfél hónap múlva kaphatta meg a díjat.

A következő években elkészítette a Holtpont (1982) és a Gravitáció (1984) című rövidfilmeket. Utóbbi ötlete tíz éve foglalkoztatta, de addig fennakadt a cenzúrán. A filmben kék az almafa, kékek az emberarcú almák, amelyek egyszerre mind elfonnyadnak, elrohadnak és leesve szétloccsannak. Egy egészségesnek látszó alma leszakítja magát a fáról, a földre érve azonban ő is szétfröccsen, mert belül ugyanolyan rohadt, mint a többi. Rófusz ezután úgy érezte, elfogyott körülötte a levegő, így 1984-ben Németországba távozott, rajzfilmstúdióknak dolgozott, majd 1988-ban Kanada legnagyobb stúdiójához (Nelvana) hívták, így családjával a tengerentúlra költözött. Három évvel később Torontóban létrehozta Fly Films nevű stúdióját. Magyarországra 2001-ben költözött vissza. A 2011-ben készített Ticket című kilencperces animációja – amely egy ember életét követi nyomon a születéstől a halálig – több nemzetközi filmfesztivál fődíját, valamint a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon a gyerekzsűri díját nyerte el. Az utóbbi években készült, Hoppi mesék című tévésorozata óvodáskorú gyermekeknek szól. A rendező több filmjén is együtt dolgozott Kanadában élő fiaival, akik mindketten 3D-animátorok.

A Kossuth-díjat 2011-ben, a Magyar Művészetért Díjat a következő évben vehette át.