Kultúra

Hét nap az óbudai csodaországban

Fidelio kultúrzóna operákkal, Rubik-sziget és labirintus is lesz az idén

Látványvilágában, szolgáltatásaiban és infrastruktúrájában is bővült a tegnap kezdődött Sziget Fesztivál.

sziget
Megnyílt a fesztiválköztársaság (Fotó: Csudai Sándor)

Az elmúlt napok (és hetek) esős időjárása nem kedvezett ugyan az előkészületeknek, de a hetvenhat hektáros „kulturális miniállam” – ahogy a szervezők nevezik: a Fesztiválköztársaság – nagyjából három hét alatt mégis megépült Óbudán, a Hajógyári-szigeten az úgynevezett mínusz egyedik napi programokra, amelyeknek tegnapi különlegessége az idén huszonöt éves Tankcsapda zenekar jubileumi turnéjának mintegy „kihelyezett állomásaként”, a csak erre az estére készült alkalmi, különleges műsora volt.

Jelentősen, csaknem huszonöt százalékkal bővült az idén a kempinghelyek száma, de a különböző komfortfokozatú és speciális kempingek is gyorsan megteltek, így hetekkel a Sziget előtt ezek legtöbbjét már lefoglalták. A fesztivál hagyományaihoz híven az idén kiemelkedő színházi program várja a látogatókat, a Fidelio kultúrzóna egyik különleges produkciója pedig a LabOPERAtórium, vagyis egy áltudományos operakísérlet lesz hangfajokkal Bernstein, Bizet, Delibes, Donizetti, Mozart, Offenbach, Puccini, Rossini és Verdi műveiből. A régi vándorcirkuszok hangulatát idéző sátorban az úgynevezett „újcirkusz” műfajának képviselői, valamint a ReCirquel társulata mutatja be produkcióit. Az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt programpont, mint minden évben, a nagy utcaszínházak előadása lesz: az idén ausztrál és francia társulatokat láthatnak az érdeklődők. A színes konténerekből álló Rubik-szigeten logikai- és társasjátékokat, ékszereket és használati tárgyakat készíthetnek az érdeklődők, fényképkiállításon tekinthetik meg a világon legnagyobb karriert befutott magyar találmányokat, köztük a hologramot, a C-vitamint, a szódavizet és természetesen a Rubik-kockát. A második szinten Rubik Ernőről, a Rubik-kockáról és a New Jersey-ben található Liberty Science Center Beyond the Rubik’s Cube című kiállításáról készült filmeket vetítenek. A logikai játékok sátrában a látogatók bűntények után nyomozhatnak a 21. század technológiáját felhasználva, a tarot labirintus pedig önismereti szerepjátékoknak ad helyet.