Kultúra

Hét alkotó kap támogatást a fővárostól

Hét alkotócsoport darabja nyert mintegy tizennyolcmillió forintos támogatást a Budapest Főváros Önkormányzata által az idén második alkalommal meghirdetett Staféta pályázaton – írta a távirati iroda.

A Fővárosi Önkormányzat a független előadó-művészet támogatása érdekében hirdette meg a pályázatot, amelyet ezúttal is a FÜGE Egyesület bonyolított le. A projekt az elmúlt években munkájukkal kitűnő, fiatal, pályakezdő színházi alkotók számára biztosít további megmutatkozási lehetőséget és anyagi forrást. A felhívásra kilencven pályamű érkezett, a kuratórium hét produkció támogatása mellett döntött. A nagy érdeklődés jól mutatja, hogy mekkora szükség van a Stafétához hasonló pályázatokra – nyilatkozta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes. A Staféta díjátadó gálán a nyertes pályázók kihirdetése mellett kiosztották a Budapest a fiatal tehetségekért program különdíját is, amelyet Pass Andrea a Napraforgó című előadásért vehetett át.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom