Herkules nagy küzdelme az ellenség és az unalom ellen

Mindenesetre örülhetünk a ténynek, hogy Hollywoodban nem éppen babonásak a producerek, és az olcsó forgatási helyszín és az adókedvezmények újra és újra elfeledtetik velük, hogy statisztikailag igen kevés eséllyel születnek ideát sikerfilmek – és nem azért, mert rosszak lennének a lehetőségek. Egyszerűen csak a szerencséről van szó, nem másról.

Brett Ratner rendezőtől a legkevésbé sem várhatnánk, hogy megtörje a jeget, hiszen eddigi karrierjét csupa éppen nézhető akcióvígjáték tarkítja, a Herkules esetében pedig eleve borítékolható volt, hogy nem fogja megrázni az idei igencsak langyos blockbuster-felhozatalt, ellenben örülhetünk, ha nem gyarapítja a kifejezetten égő, Magyarföldön készített alkotások sorát. Szerencsére nem.

Pedig a felvezető jelenet a lehető legrosszabbat sejteti: kifejezetten gagyi és olcsó díszletek között, kínos párbeszédek kíséretében libben be a mitológiai hős, aki szétcsap egy tucatnyi kalóz között. A képsorokból árad a fantáziátlanság és a fantasy műfajához mérten alacsony költségvetés. De a film aztán egész gyorsan leporolja magát, és végeredményben egy egészen szórakoztató, de Ratner korábbi munkáihoz hasonlóan feledhető és jelentéktelen nyári popcorn-mozi kerekedik belőle. A történetben a címszereplő hazájából száműzve zsoldosként tengeti a napjait. Szinte semmi más nem érdekli, csak hogy az aktuális zsákmány után jól belakjon és mulasson bajtársaival, amikor is busás jövedelem reményében Trákia királya és annak szemrevaló lánya segítségére siet, hogy szembeszálljanak az őket fenyegető sötét erőkkel.
A sztori tartalmaz néhány nem éppen kiszámíthatatlan vagy különösebb izgalmas és érdekes fordulatot, de mindezek csupán arra szolgálnak, hogy életben tartsák a cselekményt, aminek lényege, hogy Herkules minél több ellenfelet zúzzon porrá. Bret Ratner nem egy ambiciózus rendező, nyilván érezte is, hogy ebből a forgatókönyvből nem fogja megszülni az új Gyűrűk urát, de még az új Karib-tenger kalózait vagy az új múmiát sem, így meg sem próbálkozik komolyabb mitológiaépítéssel vagy karakterábrázolással, a láthatóan nem éppen fejedelmi büdzsé pedig azt sem engedte meg neki, hogy különböző mitológiai lényekkel népesítse be fantasy világát, így sokkal inkább Dwayne Johnson karizmájára és karizmaira koncentrált. Az egykori pankrátorra pedig lehet is támaszkodni, bár messze nem rendelkezik olyan kisugárzással, mint a nyolcvanas évek akciósztárjai, azért már csak testalkatának köszönhetően is képes uralni a vásznat, és többször bizonyította már, hogy egy régimódi, panelekből építkező akciófilmet is képes elvinni a vállán (Emelt fővel), ráadásul Herkules szerepét lényegében eljátszotta már korábban A skorpiókirályban, csak más néven, más címmel és más díszletek között – a statiszták puszta kézzel való aprítása pedig ezúttal sem okozott neki gondot.

A feszes játékidő és a többnyire szórakoztató akciójelenetek remekül elterelik a figyelmet arról, hogy tulajdonképpen a nagy semmit nézzük.

Turisztikai szempontból sem utolsó a film, hiszen a magyar erdők és puszták CGI segítségével kaptak szép nagy sziklás hegyeket is a háttérbe, a külföldi, hazánkat nem ismerő néző így egyenesen azt hiheti, hogy Új-Zélandon lakunk.

Hercules.
Színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 94 perc, 2014.
Rendező: Brett Ratner
Szereplők: Dwayne „The Rock” Johnson, Ian McShane, John Hurt, Rufus Sewell
••••5•••••