Kultúra
Határon túli ízek az ünnepi rendezvényeken
Koncertekkel indul 19-én a programsorozat
Augusztus 19-én indul a programsorozat
Az ünnepi tűzijáték a magyar történelem fordulópontjait idézi fel - hangzott el -, a Parlament egész nap ingyenesen látogatható lesz, az érdeklődők pedig az idei Magyarország tortája mellett az ország cukormentes tortáját, a honvédség tortáját és az alkalomra kiválasztott Szent István-napi kenyeret is megkóstolhatják.
A programsorozat, amelynek számos elemét a közmédia is közvetíti, már 19-én koncertekkel megkezdődik - mondta Kurucz Éva kormányszóvivő.
A mi ünnepünk augusztus 20. - Együtt az ország mottóval megrendezendő eseménysorozat része a hagyományokhoz híven a Kossuth téri zászlófelvonás és tisztavatás - számolt be Kun Szabó István vezérőrnagy, az idei rendezvények szervezését végző Honvédelmi Minisztérium (HM) társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. A Ludovika végzőseit Hende Csaba honvédelmi miniszter köszönti, ünnepi beszédet pedig Áder János államfő mond a fél 9 és 10 óra között tartandó eseményen - tette hozzá.
Beszámolt arról is: idén harmadszor tartják katonai díszegység részvétele mellett a Szent Jobb körmenetet, amelyet délután öt órától szentmise előz meg a Szent István Bazilikában.
Kun Szabó István elmondta azt is: a rendezvények biztonsága érdekében a HM irányítása alatt működő operatív törzs fogja össze a lebonyolításba bekapcsolódó szerveket, a többi közt a meteorológiai vagy a mentőszolgálat munkáját.
Három uszályról és a Lánchídról is lövik idén a tűzijáték elemeit, amelyet mintegy 150 millió forintból valósítottak meg - számolt be Leskovics Éva, a tűzijátékot megvalósító pirotechnikai kft. képviselője. A Magyarország történelmi fordulópontjait megjelenítő mintegy félórás rendezvényhez Borcsik Attila, a Petőfi Rádió zenei főszerkesztő-helyettese válogatta az aláfestő zenét, többek között Bartók Béla, Kodály Zoltán muzsikáját, vagy a Vad Fruttik és a Hiperkarma számait - ismertette Horváth Gergely, a rádió csatornakoordinátora.
Horváth Gergely arról is beszámolt: a Petőfi délután két órától folyamatosan beszámol az ünnepi koncertekről hallgatóinak.
Galambos István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgató-helyettese elmondta: a közmédia számos programot közvetít. A Kossuth téri zászlófelvonást az M1-en és a Duna World-ön, valamint a Kossuth Rádión is követhetik azok, akik nem tudnak a helyszínre jönni, míg az este 9 órakor kezdődő tűzijátékot az M1-en láthatják a nézők. A Duna csatorna a debreceni virágkarneválba kapcsolódik be, a Szent István Bazilikában tartandó szentmisét és a körmenetet pedig az M1-en és a Dunán követheti bárki élőben, míg a Duna World felvételről mutatja be ezeket az eseményeket. A Kossuth Rádió is több ünnepi műsorral jelentkezik, a Vendégségben Magyarországon című rendezvények előkészületeiről is beszámol az M1.
Ez utóbbi részleteit Szirtes Edina Mókus, a program mentora ismertette: augusztus 17. és 24. között a világ 12 országából több mint háromszáz határon túli magyar fiatal látogat el Magyarországra, hogy anyanyelvi környezetben ismerkedjenek az anyaország kultúrájával.
A fiatalok augusztus 19-én népzenei és néptánc-produkciókkal, valamint feldolgozásokkal lépnek fel a Clark Ádám téri színpadon, ahol aznap zenél például a Besh o' drom és a Ghymes, majd augusztus 20-án az Ivan and the Parazol, Ferenczy György és a Rackajam, valamint Deák Bill Gyula és zenekara is.
Magyar Ízek Utcája
Szintén 19-étől látogatható egészen 20-ig a Magyar Ízek Utcája a Budai felső rakparton, ahol Novotny Antal szervező szerint több mint száz kiállító jelenít meg a határon túli magyarok lakta területek gasztronómiáját.
Emellett itt kóstolható meg elsőként az idei Magyarország tortája: a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének versenyét Damniczki Gyula székesfehérvári cukrász Somlói revolúció című tortája nyerte, míg a cukormentes torták versenyében a Nándori Cukrászda csokis kaland nevű édessége győzött. A Magyar Honvédség Szakácsválogatottja által készített honvédség tortája a Balaton környéki alapanyagokat, a sárgabarackot, a mandulát a levendulát használja fel, míg a Magyar Pékszövetség versenyének győztese a "várkapitány kenyere" lett, amelyet a Kurdi Family Kft. készített.
Forrás: MTI