Kultúra
Három év termése az októberi Magyar Filmhéten
Tizenhét kategóriában osztanak majd díjat
A seregszemlén a 2012. január 1. és 2014. december 31. között magyarországi moziforgalmazásban vagy televízióban vetített, illetve vetítendő, a nemzetközi filmfesztiválokon szerepelt játékfilmek, tévéfilmek, dokumentumfilmek, ismeretterjesztő filmek, kisjátékfilmek és animációs filmek lesznek láthatók - közölte a rendezvényt beharangozó hétfői budapesti sajtótájékoztatón Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója. A filmhétnek a Művészetek Palotája, a Cinema City MOM Park, a Tabán és a Puskin mozi ad helyet.
Havas Ágnes kiemelte: a filmhétre független filmeket is lehet majd nevezni, tehát azokat is, amelyek nem a filmalap vagy az NMHH támogatásával készültek. Nevezni a hétfőn indult www.filmhet.hu weboldalon lehet szeptember 8-ig. A vezérigazgató hozzátette: amennyiben a filmek száma miatt előzsűrizésre lesz szükség, azt a Magyar Filmakadémia fogja végezni.
Kollarik Tamás, a Médiatanács tagja elmondta, hogy az NMHH az elmúlt három évben több mint 4,5 milliárd forint értékben támogatott filmes alkotásokat, köztük 62 animációs film, 123 dokumentumfilm, 96 ismeretterjesztő film, 22 tévéjáték, 39 kísérleti és kisjátékfilm, valamint 44 forgatókönyv elkészüléséhez járult hozzá, összesen több mint 440 filmes projekthez. Ebből eddig mintegy 150 készült el, amelyek - jelentkezésük esetén - lehetőséget kaphatnak az októberi filmhéten a bemutatásra.A 100-120 millió forintból megrendezendő filmhéten 17 kategóriában osztanak majd díjat, a műfaji díjak mellett 11 alkotói elismerés is gazdára talál, a díjakat a Magyar Filmakadémia tagjainak szavazatai alapján ítélik oda - tette hozzá Havas Ágnes, megjegyezve, hogy a szervezők meghívták a vezető nemzetközi fesztiválok szervezőit, külföldi filmes újságírókat, kritikusokat is.
Novák Emil rendező-operatőr, a Magyar Filmakadémia képviseletében elmondta, hogy a szervezet 17 nappal ezelőtt alakult 30 szakember részvételével francia-angol mintára. Rámutatott: a szervezet rendezi a jövő évtől a filmhetet, amelynek akár a neve is megváltozhat, ha a tagság úgy dönt.
A filmakadémiáról szólva annyit elárult, hogy eddig 700 meghívót küldött szét filmes szakembereknek, a tagság egy stáb teljes spektrumát lefedi majd. Novák Emil szerint az elmúlt napokra már megduplázódott a filmakadémia tagjainak száma, így jelenleg mintegy 60 tagja van a szervezetnek.
Lovas Lajos, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (Manda) főigazgatója bejelentette: a díjkiosztó és a megnyitó a Művészetek Palotájában lesz, ahol október 13-án a három Oscar-díjat nyert Casablanca magyar alkotója, Kertész Mihály A tolonc című, idén 100 éves, felújított, digitalizált némafilmjét vetítik.
A főigazgató rámutatott: A tolonc egy filmritkaság, a 68 perces alkotás a Michael Curtiz néven ismertté vált rendező egyik első filmje, amely Kolozsváron készült. 2008-ban került az intézet gyűjteményébe, azóta próbálják megteremteni a felújításához szükséges feltételeket, végül a filmalap 14 millió forintos támogatásával sikerült a hibás, gyúlékony nitrokópiát vetíthető állapotba hozni.
"Egy igazi kalandregény a film sorsa" - tette hozzá Lovas Lajos, megjegyezve, hogy az 1914-ben forgatott alkotásra hat évtized kallódás után a New York-i Magyar Ház pincéjében bukkantak 2006-ban. "Mivel nitrokópia volt, és féltek a gyulladékonyságtól, vízben áztak a tekercsek" - idézte fel a főigazgató. A film azért is különleges, mert ez Jászai Mari egyetlen filmes felvétele, a további szerepekben Berky Lili, Várkonyi Mihály és Szentgyörgyi István látható. Az októberi bemutatóhoz Pacsay Attila írta a kísérőzenét, amelyet egy szimfonikus zenekar ad elő.
A Manda ezenkívül egy nemzetközi konferenciát is rendez a térség filmlaborjai számára, amelyen a némafilm sorsáról tanácskoznak a szakemberek - ismertette a programot a főigazgató.
A seregszemle kísérőprogramjaként az Uránia Nemzeti Filmszínházban szeptember 22-től In Memoriam címmel a magyar film legendás alkotóinak műveit tűzik műsorra, ezenkívül az idén is lesz magyar filmplakát-kiállítás és -verseny.
Újságírói kérdésre Novák Emil elismerte, hogy a magyar filmakadémiának jelenleg nem lehetnek tagjai a kritikusok, ugyanakkor úgy vélte, a tagság dönthet további szekciók megalapításáról. Hozzátette: a nagy tekintélyű, nemzetközi kritikusi díjak hagyományát folytatni kívánják a filmhét keretein belül. "A kritikusok részei ennek az ünnepnek" - tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy igaz-e, hogy a filmhét az általa alapított Aranyszem Operatőr Fesztivál új változata, nemmel felelt, szerinte a két rendezvények nincs köze egymáshoz, az operatőrök majd maguk döntik majd el, lesz-e a jövőben Aranyszem fesztivál.
Az alkotó újságírói kérdésre elmondta, hogy a szakma felkérésére vállalta el az akadémia megalapítását, szerinte ehhez a filmalapnak semmi köze nem volt. Havas Ágnes ugyanakkor később megjegyezte, hogy kollégáinak és Andrew G. Vajnának az ötlete volt az, hogy ne zsűri, hanem az egész szakma, egy akadémia tagsága szavazzon a leendő filmes rendezvényen.
Forrás: MTI