Harminc éve elrejtett mű került elő

Az egész falat beborító monumentális alkotás több részletben készült el (Forrás: Wikipédia)

Nagy meglepetést okozott a Közlekedési Múzeum bontási munkálatai közben előkerült hatalmas terrakotta dombormű, amelyről szinte senki sem tudott, noha már ötven éve ott állt az intézmény falán. Schrammel Imre, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas iparművész, keramikus készítette, ám az utóbbi évtizedekben a mű nem volt látható. „Amikor a múzeumot felújították 1966-ban, akkor rendelték meg tőlem, s arra kértek, olyasvalamit tegyek a falra, amely az akkori főbejárattal éppen szemben volt, ami a közlekedésről szól. Akkortájt sokszor mondogattuk, hogy a szocializmusban semmit nem szabad, de amit szabad, azt muszáj. Előírták, hogy milyennek kell lennie egy figurának, mindennek megvolt a szabálya, én azonban ettől alaposan eltértem. Nem voltam biztos benne, megengedik-e, hogy ott maradjon, de végül nem bontották le, bár paravánfalat építettek elé, így körülbelül harminc éve nem látta senki” – mesélte a művész. Mivel a múzeumot lebontják, sajnos ez a fal sem maradhat, így az alkotást el kellett szállítani. „Nem tartanak rá igényt az új intézményben, úgyhogy elviszem Szombathelyre, a múzeumomba, amely rövidesen megnyílik” – mondta Schrammel Imre. Mint kiderült, az egész falat beborító monumentális mű nem egyszerre került oda, a keramikus kiegészítette a reliefet, a mű második részére például a légi közlekedés fejlődése miatt volt szükség, és a teljes közlekedést foglalja össze. „Maga a munka terrakotta – vagyis égetett agyag, ami nincs mázazva –, mivel nem akartam konkurálni azokkal a színes járművekkel, amelyek ott voltak a múzeumban. Amikor készítettem, fölültem egy autóbuszra, ami Rákoscsabára ment, és oda-vissza buszoztam vagy négyszer. Azt néztem, mit tudok megjegyezni ebből az útból, ami közel van, az elsuhan, ami messzebb van, az jól látható. Ezt próbáltam érzékeltetni. Technikai- lag különböző eszközöket használtam, az Iparművészeti Főiskolán szétszedtek egy öreg szövőszéket, annak a kacifántos alkatrészeit nyomkodtam bele az agyagba” – magyarázta.

A művész annak idején saját kezűleg tette fel a falra a domborművet, most restaurátorok bontották le a súlyos elemeket, amelyeket be is számoztak, hogy később újra össze lehessen rakni. A relief nagyban eltér a korabeli szocreál esztétika által megkövetelt látványvilágtól, talán a futurizmushoz áll legközelebb, noha az alkotó nem tudatosan reagált az avantgárd irányzatra, hiszen itthon nem találkozott vele. „A kortárs munkák eléggé eltérnek ettől, jóllehet a kerámiák mindig progresszívebbek voltak, mert arra kevésbé figyeltek. Abban az időben egy ilyen módon ábrázolt vitorlás hajó teljesen szokatlan volt” – fogalmazta meg a keramikus.

Schrammel Imrének egyébként számos jelentős épületmunkája látható országszerte, bár akadnak olyanok is, amelyeket már lebontottak. Az ő nevéhez fűződik például a Pécsi Nemzeti Színház domborműve, illetve a hegyeshalmi határátkelőnél elhelyezett alkotás. A Közlekedési Múzeum-beli munkával közel egy időben kezdett hozzá a Budavári Palota reliefjének megalkotásához, amelyet 1986-ban a megkérdezése nélkül vertek le. „Aczél elvtársnak nagyon szúrta a szemét, mindjárt az elején megígérte, hogy ez nem lesz hosszú életű, de azért kibírt egy pár évet. Egy váralaprajzot csináltam, amelybe fémtüskéket építettünk bele, mivel azt gondoltam, egy ostromlott vár éppen úgy viselkedik, mint egy sündisznó, amikor védekezik. Egy ilyen ábrázolás akkoriban felségsértésnek számított” – mondta Schrammel Imre, majd hozzátette, az épületmunka ma is problémás műfaj. Nem mellesleg ő készítette az új Nemzeti Színház ötméteres épületszobrait is volt növendékével, Szekeres Károllyal.