Kultúra
Harapkó, Harakóc és a többiek
Rejtőzködő Magyarország 719.
Harapkó hétszáz lelkes, hosszú utcás falu 446 méter tengerszint feletti magasságban. Szlovák neve Hrabkov; a helynév káposztát jelent, ami a középkorban is alapfontosságú élelem volt a szláv és a betelepült szász népesség számára. A község a 13. és 14. század fordulóján keletkezett, akkor épült a plébániai egyháza is, Siegfried papjának a nevét megőrizte az 1332. évi pápai tizedjegyzék. Abban az időben a Perényi nemzetség volt a környék kegyes földesura; a fáma szerint Miklós comes 1333-ban kolostort alapított a Szentlélek tiszteletére, a Szent Ágoston-rendi remeték számára (Fényes Elek forrása szerint a templomos lovagoknak). A rendház az 1530-as évek közepéig, a lutheri reformáció beköszöntéig maradt a szerzetesek kezén, néhány faltöredéke még fellelhető a falu szélén.
A Harapkó felvégén, meredek domb hátán ma is szilárdan álló, jellegzetes torony–hajó–négyszög-szentély szerkezetű, késő román kori gótikus átmeneti stílusú templom a későbbi, ártó renoválások dacára is szépen megmutatja középkori formáját. Elsőként a zömök, vastag falú, keskeny lőréses harangtornyot építették fel a kor gyakorlata szerint, őrködés és védelem céljából, majd csak azután a hosszúkás hajót és a kelet felé tájolt apszist. Egyszerű csúcsívű a torony alatti átjárót, a szentély egyenes záró falában azonban még egy „ódivatú”, 13. századi tölcsérablakot láthatunk. A hajó déli oldalán nyíló, hármas pálcabélletes díszkapu sokkal érettebb formát mutat, a három + egy gótikus ablakon kívül középkoriak az északi sekrestye ablakai is. Az udvaron szemet szúr egy különösen szép, ódon kőemlék az alacsony kerítőfal nyugati karéjában: a több mázsa súlyú, szürke homokkőből faragott, kehely formájú keresztelő medence felső részét lapos csúcsíves szalagsor és egy nyeles körmeneti kereszt díszíti. Az eső és fagy ellen védő bádogtető megóvhatja a pusztulástól, mégis sokkal több ember láthatná e ritka értékű gótikus kegy- és műtárgyat valamelyik múzeumban.
Simon és Júdás Tádé apostolok nevére szentelték fel Harapkó egyházát. Az Újszövetségben együtt emlegetett, később szentté avatott tanítványok a legenda szerint oltalmat, segítséget nyújtottak az elesett, kilátástalan helyzetbe jutottak számára, Júdás még a férjükön zsarnokoskodó asszonyokkal szemben is igazságot tett (nem tévesztendő össze a Jézust eláruló iskarioti Júdással; forrás: Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium, II.). Október 28. a névünnepük, jeles időjárási és gazdasági határnap, a juhok és termények elszámolásának ideje. A harapkói templom előtt látható, ember nagyságú, fából faragott figurájukat vastag vándorbottal és a mártíriumukra emlékeztető harcsafűrésszel ábrázolta egy 20. század végi tót fafaragó.
Nyugat felé a szomszédos Vitéz (Ovcie, korábban Maly/Velky Vit’ezovce; 1320: Wytez Noua et Antiqua) falun át érkezünk meg a 600 méter magasságban fekvő Harakócra. A mai nevén Harakovce – németül: Harachsdorf – épphogy csak, de már a szomszédos Szepességhez tartozik. Első ízben 1270-ben említik a zsigrai uradalom részeként, a középkorban a szepesi vár birtokai közé tartozott. Határában egészen a 19. századig vasércet bányásztak. 1464-ben Harakolch néven szerepelt összeírásban. Az 1850. évi statisztikai összeíráskor még 272 lakosú községben jelenleg 66-an élnek, többségükben idős emberek. A Szent Mihály-templomot a kies völgy északi szélén, meredek dombhátra építették a 13. századi szász honfoglalók. Alaprajza a környéken szokványos: téglány formájú hajó, egyenes záródású, négyszög-szentély, a megszokott sekrestyével. A nyugati irányba néző – Szepes várát és a Magas-Tátrát „látó” – zömök harangtorony szerénykedő dísze az 1600-as években készült reneszánsz ízlésű pártázat; a fehérre meszelt, dísztelen korona egyszerű falusi szépséget kínál a látogatónak (képünkön). Robosztus pillérekkel kellett megtámasztani a templom falait, nehogy lecsússzon a lejtős talajon. Hasonló formájú, ámde díszesebb pártázatú tornyos temploma volt a szomszédos Garancs-Petrócnak is (németül: Grantsch-Petersdorf). Régi fényképe az 1903-ban megjelent Szepesvármegye művészeti emlékei című, Divald Kornél által írt és szerkesztett monográfia I. kötetének 80. oldalán látható; 1937-ben az O. Schürer–E. Wiese írta Deutsche Kunst in Der Zips (Német művészet a Szepességben) című könyvben is szerepelt. Ma egészen, gyalázatosan átformálva látható, a modern kori, dizájnos párja mellett.
Még egy kanyarodás visszafelé a Sárosi megyehatárhoz: Szlatvin (tsz. f. magasság: 460 m). Magyar telepesek alapították a 12. század végén, az első neve Szék (Zek) volt egy 1246-ben kelt levélben. A Sigray család birtoka volt, tőlük a Szapolyai család szepesvári uradalmához került. 1525-ben „Zeek sive Zlathwina” formában szerepelt összeírásban, 1531 és 1636 között a Thurzó grófok birodalmának része volt a község, réz- és ezüstbányáival együtt. Szlatvin Szűz Mária titulusú temploma a falu legmagasabb pontján épült a 13. században, kváderkő falán helyenként láthatjuk a román kori ívpárkány szakaszait. Az 1300-as években megnagyobbították a gótika jegyében, magyar kutatók szerint Szent Lászlót ábrázoló falkép is lappanghat a vakolat alatt. Egy csodaszép faragott-festett oltárszobor – a Szlatvini Madonna – az előző századforduló óta gyarapítja a budapesti Szépművészeti Múzeum középkori gyűjteményét.