Kultúra

Győztes harc a rettenetes sárkánnyal

Eső áztatta a Sziget Fesztivált, de a látogatókat ez nem zavarta – lassan le lehetne telepíteni a visszajáró zenekarokat

Enyhe, de kitartó és eltántoríthatatlan, újra és újra felerősödő, majd megint elcsendesedő esőre – amely mintha nem tudta volna eldönteni, hogy tulajdonképpen mit is akar, „bekeményít” vagy inkább alábbhagy – ébredt csütörtökön reggel a Sziget Fesztiválköztársaság.

sziget
Nőuralom a Szigeten (Fotó: Csudai Sándor)

Persze amikor szerdán este láttuk, hogy a különböző programhelyszíneken a szervezők feltekerik a hatalmas, színes, nyomtatott molinókat, hogy a szél ne borítgathassa fel a kordonokat, azt akár már rossz előjelnek is minősíthettük volna, majd hamarosan kiderült, hogy narancssárga riasztás van érvényben, komolyabb viharra kell felkészülnünk. Ettől persze nem ijedünk meg különösebben, hiszen láttunk már esős Szigetet, voltunk már viharos fesztiválon, a szónak még mindig csak a meteorológiai értelmében.

Írtunk már arról, hogy vannak visszajáró lelkek a Sziget rendszeresen fellépői között, akik lassan már a „brand” elidegeníthetetlen részeivé válnak, s akiknek a szervezők belátható időn belül akár lakást is vásárolhatnának Budapesten. Ilyen a Prodigy, a Ska-P és még néhány más formáció. Vannak azonban olyanok is – és róluk még nem esett szó –, akik rendszeresen nem jönnek el, évről évre lemondják egyébként már jóval korábban lekötött fellépésüket. Ilyen például a brit Michael Kiwanuka, aki a meghirdetett program szerint tegnap lépett volna fel az A38-as hajó sátrában.

Az ismert soulénekes úgymond az utolsó utáni pillanatban, vagyis a lekötött fellépés napján, délelőtt mondta le délutáni fellépését – akárcsak tavaly, most is egészségügyi problémákra hivatkozva –, néhány órával a kezdés előtt, amikor tulajdonképpen már rég Budapesten kellett volna lennie. A helyzet most azonban annyiban rosszabb, mint akkor volt, hogy tavaly már hajnalban megjött tőle a levél a rossz hírrel. Ezzel pedig az a legnagyobb gond, hogy ilyen rövid idő alatt a szervezők sem tudják betölteni az üresen maradt programsávot. Szerdán este még a szél viselkedett úgy, mint tegnap az eső: hol felerősödött, hol meg elcsendesült. Ilyen körülmények között tartotta meg nagyszabású, monstre előadását a francia Compagnie Malabar nagy utcaszínházának társulata. A Dragonüs című produkció cselekménye végtelenül egyszerű: a hős vitézek megküzdenek a hatalmas – teherautónyi méretű – sárkánnyal, amelyik körbejár a Szigeten, és végül természetesen legyőzik azt, következhet a felszabadult népünnepély. Sok-sok pirotechnika, még több akrobatika, és érdekes, izgalmas műszaki megoldások jellemzik az előadást.