Kultúra
Gyorséttermek és miniplázák az ókori Aquincumban
A római kori Óbuda főutcáját különböző boltok és kifőzdék végeláthatatlan sora szegélyezte
Rómát szemtelenül kisajátította a kalmár – írta a költő Martialis arra utalva, hogy volt idő, amikor a Római Birodalom fővárosában mindent elleptek a boltok, kocsmák, fogadók, műhelyek, amelyek az ókor meghatározó városképi elemei voltak. Ezek jellegzetességeit és működését mutatja be az Aquincumi Múzeum új időszaki kiállítása, amely Stop.Shop – Műhelyek és boltok világa a római kori Aquincumban címmel október 31-ig tekinthető meg. A mai Óbuda őse, Aquincum polgárvárosában is a főutcákat – a mai plázák őseként – boltok végeláthatatlan sora kísérte. A házak utcára nyíló helyiségeiben műhelyek és boltok működtek, sőt a városnak önálló piacépülete is volt.
Láng Orsolya múzeumigazgató, főmuzeológus, régész a napokban tartott tárlatvezetésen elmondta: egy-egy római kori műhelyben vagy boltban többnyire csontból és fémből készült eszközöket, szerszámokat, bőrsarukat, cserépedényeket, magvakat, húsokat, gyümölcsöket és zöldségeket árultak – ezeket is láthatjuk a kiállításon. A kétszáz méter hosszú bevásárlóutca a mai Szentendrei út helyén volt, ezeknek a maradványait a 19. században tárták fel – mutatott rá az igazgató. A legtöbb nagyvárosban a boltok az épületek földszintjén kaptak helyet, míg a felsőbb szinteken –leggyakrabban bérbe adásra szánt –lakások voltak. Iparos, hentes, pék, textilárus, edényboltos, ékszerész, kovács, tímár, pénzváltó sorakozott egymás mellett, és szinte minden utcára jutott egy-két kocsma, valamint a mai gyorséttermek elődje.
A három egységből álló tárlaton először egy korabeli város képét idézték meg a falon látható festményszerű épületekkel, piaci áruk installációjával és a padlóra ragasztott városalaprajzzal. Továbbhaladva egy ókori gyorsétterem enteriőrjét láthatjuk. Mint Láng Orsolya rámutatott, a kis méretű, boltszerű kifőzde az utcára nyílt, berendezéséhez tartozott a melegítőpult, amelybe nagy méretű edényeket süllyesztettek. Ezekben az ókori gyorséttermekben általában csak néhány féle főételt, bort, esetleg hideg élelmet, például sonkát, sajtot és a jellegzetes, nyolc keresztre vágott, élesztő nélküli római kenyeret árultak. Elsősorban a társadalom szegényebb rétegei vásároltak itt, akik nem engedhették meg maguknak az otthoni főzést, vagy azok, akik elfoglaltságaik miatt gyorsan akartak enni valamit – tette hozzá a szakember. Apicius római mesterszakács receptgyűjteményéből ismerjük azokat az ételeket, amelyeket az ókori kifőzdékben árultak. Ilyen volt például a tejes tésztaleves, az árpakása, a borjúsült vagy a mézes datolya. Ebben a teremben tesznek említést azokról a kereskedőkről, iparosokról és bankárokról, akiket a leletek alapján ismerünk. Megtekinthetjük így azokat az ezüst dénárokat, amelyek a Kr. u. 3. század közepéről, M. Antonius Victorinus Budaörsön feltárt villájából származnak.
A harmadik teremben a szintén Aquincumban előkerült tímár- és enyvfőző műhely, valamint a hozzá tartozó bolt alapján készült enteriőrt rendezték be. A műhelyben az állatcsontok darabolására szolgáló platformok, feltehetően színezőanyag kinyerésére szolgáló préslap, enyv kifőzésére használt tűzhely és a bőrök készítésénél alkalmazott szárítók, bakok és szerszámok voltak, valószínűleg innen történt a kész termékek árusítása is. A városlakók mindennapi életét megnehezítették a fenti tevékenységekből fakadó igen kellemetlen szagok – mutatott rá Láng Orsolya. Hozzátette: a római kor emberei kénytelenek voltak hozzászokni ehhez, de a tudatos várostervezésnek, építkezéseknek köszönhetően a szél valamelyest kifújta a bűzt a Duna felé.