Kultúra

Gyermekszínházi fesztivál két év terméséből

Május 7-én kezdődik Kaposváron a kilencedik biennálé, amelyen összesen harmincöt darabot tekinthet meg a közönség

Május 7. és 12. között rendezik meg a kilencedik Kaposvári ASSITEJ Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálét, amelyen összesen harmincöt előadás szerepel.

Az ASSITEJ a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Nemzetközi Szövetsége (Association Internationale du Théâtre de l’Enfance et la Jeunesse), amelynek magyar központja és a kaposvári Csiky Gergely Színház szervezi a biennálét. A fesztiválon az elmúlt két évben Magyarországon bemutatott legjobb előadások és színházi-nevelési programok vesznek részt korcsoportos bontásban. A Kolibri Színház tegnapi közleménye szerint a versenyprogram válogatója az idén Gabnai Katalin drámatanár, színikritikus volt, aki több mint kilencven produkcióból választotta ki a huszonhat versenyelőadást. A versenyen kívüli, meghívott külföldi darabokat, valamint a határon túli magyar színházak produkcióit két különprogramban láthatja a közönség. A vendégelőadások között lesz a lengyelországi Teatr Fredry és a spanyol Teatro Paraíso is. A szakmai programok sorában pedig hazai és külföldi előadók részvételével a Platform Shift+ Kreatív Fórum konferenciája, A digitalitás mint varázslat címmel. A biennálé helyszíne a Szivárvány Kultúrpalota, az Együd Árpád Kulturális Központ (Agóra), a Kaposvári Egyetem és új kulturális központja, a Latinka Ház, valamint a BábSzínTér. A színházi-nevelési programoknak iskolák adnak helyt.

Az ASSITEJ Magyar Központja a kaposvári teátrummal 2002 óta kétévente rendezi meg az eseményt, az előadásokat szakmai zsűri értékeli, a legjobbakat az ASSITEJ Magyar Központ Üveghegy-díjával jutalmazzák.