Kultúra

Gyakorlópálya laikus látogatók számára a grafika világában

Képtaktikák: a Ludwig Múzeum jelentős műveket mutat be a Makói Grafikai Művésztelepről, de a rendezés nehezíti a megértést

A Ludwig Múzeum Képtaktikák – Makói Grafikai Művésztelep 1977–1990 címmel, emblematikus műveken keresztül mutatja be a művésztelepen egykor folyó munkát, azonban a némileg félrecsúszott kurátori tevékenység miatt mégis marad a látogatóban némi hiányérzet.

grafika 20160331
Emblematikus alkotások, amelyek elvesznek egymás közt (Fotó: Hegedüs Róbert)

A magyar grafikatörténet különleges helyszíne az 1971-ben alapított Makói Grafikai Művésztelep, amelynek fő profilja a sokszorosított grafika, illetve a fotóalapú szita- és ofszetnyomás volt. A Ludwig Múzeum Képtaktikák – Makói Grafikai Művésztelep, 1977–1990 címmel április 17-ig látható kiállításban dolgozza most fel az ott zajlott munkát, miközben igyekszik rámutatni az alkotások technikai és stílusbeli sokszínűségére is.

A kiállítás unikális, nemcsak azért, mert korábban még sosem szenteltek ilyen nagyszabású tárlatot ennek a közösségnek, hanem azért is, mert ezt a bemutatkozást többéves kutatómunka előzte meg. A kurátorok, Tóth Árpád és Üveges Krisztina 2007 óta foglalkoznak a művésztelep történetével, az évek során összeállították az ott készült sokszorosított grafikák katalógusát, összegyűjtötték az idevonatkozó dokumentumokat, interjút készítettek az alkotókkal, a telep működését biztosító művészettörténészekkel, tisztségviselőkkel. Tóth Árpád pedig az elmúlt évtized alatt szisztematikusan gyűjteményt állított össze a munkákból, s ennek gerince látható most a Ludwig Múzeumban.

A falakra emblematikus munkák kerültek, amelyeket ráadásul alaposan fel is dolgoztak, éppen ezért szomorú, hogy a tárlat a jó háttér ellenére sem működik.

A legnagyobb baj elsősorban az, hogy a kurátorok túl erősen ragaszkodtak a művésztelep történeti vonatkozásaihoz, így a bemutatott anyagot az egyes évek szerint csoportosították, ahelyett, hogy tematikai egységekben felvillantották volna a különféle tendenciákat. Természetesen az érzékeny látogató a támaszok híján is felismeri, hogy a korai éveket jellemző, elsősorban fotográfiai és szövegalapú grafikákat később a bővülő eszköztárnak köszönhetően egyre több kísérletező munka egészíti ki. Az évek előrehaladtával több posztmodern vonást fedezhetünk fel, ráismerhetünk a posztkonceptuális művészet variációira, sőt feltűnhet az identitás- és genderkérdések iránti érzékenység erősödése is. Ezeket a szemléletbeli változásokat, stílusbeli gazdagságokat a kiállítás azonban nem, vagy csak igen minimálisan, a feliratok szintjén érzékelteti. Szintén nagy gondot jelentenek ez utóbbiak: a műtárgyak alkotóit és címeit úgy kell kikutatni az adott falon levő egyetlen listából. Ez nem is lenne akkora baj, ha a kiállítás szűk, szakmai közönségnek készült volna, hiszen a művészeti szcéna jól ismeri Pinczehelyi Sándort vagy Hajas Tibort és munkáit. Az érdeklődő látogatótól azonban nem várható el, hogy előzetes tanulmányokat folytasson, vagy a feliratokat kutassa.

Lehet, hogy a grafikák falra installálásába is kellett volna valami izgalmat vinni, mert azzal, hogy az adott év munkái egymás mellett és alatt, katonás rendben sorakozva láthatók, egyáltalán nem kapnak domináns szerepet az egyes alkotások, leginkább csak homogén közegeket érzékelhet a látogató. Pedig közöttük olyan jelentékeny munkák kaptak helyet, mint például Kocsis Imre Marokkó I.-II. ofszetje, Kőnig Frigyes Digitális plasztika sorozata, Sarkadi Pétertől Munkácsy Mihály Ásító inasának átirata, Bak Imre Forgója vagy Swierkiewicz Róbertnek a miskolci XI. Országos Grafikai Biennálén nagydíjat nyert grafikája.

Az azonban mindenképpen dicséretes, hogy a kurátorok az egyes blokkokhoz kapcsolódó informatív szövegeket úgy alakították, hogy azokat végigolvasva a látogató teljes képet kaphasson a Makói Grafikai Művésztelep működéséről, de felvillantják az aktuálisan érvényesülő legfontosabb tendenciákat is a kezdetektől a hanyatlásig és megszűnésig.

Jó ötlet volt a Dokumentumok című terem is, ahol a falakon archív fotók segítségével ismerhetjük meg a művésztelep mindennapjait és legfontosabb alkotóit. A papírra nagyított, rajzszöggel rögzített fényképek között olyan kincseket is találunk, mint a fiatal Szirtes Jánosról vagy Bukta Imréről készített felvételek, vagy Hajas Tibor tragikus autóbalesete napján készült munkáinak képe. A tér közepében öt vitrinben pedig kiállították a művésztelep alapszabályzatát, éves beszámolóit és jelentéseit, a különféle mappáit és meghívóit, valamint a sajtómegjelenéseket és a tárlatok műtárgylistáit is.