Kultúra
Górcső alatt az emberi kapcsolatok
Isten háta mögött: Hat rövid történetből álló dráma a Rózsavölgyi Szalonban
Színházban ez az írói-rendezői kihívás megtöbbszöröződik, hiszen minden jelenetváltás a néző szeme előtt zajlik, John Cariani kortárs drámaíró Isten háta mögött (Almost, Maine) című gondolatfüzérében ráadásul minden fejezetet ugyanazon színművészek alakításában ismerhetünk meg.
A Rózsavölgyi Szalonban látható előadásban Zakariás Zalán rendező kontrollált, jól felépített kísérletben bizonyult sikeresnek: Tóth Ildikó, Sipos Vera, Erdélyi Tímea, Domokos László és Fándly Csaba természetszerűleg mind különböző intenzitással és hangsúlyokkal állt a feladathoz, egy dologban azonban hasonlítanak egymásra: az átmeneteket zökkenőmentesen, néhány másodperces átalakulással teljesítik, a néző semmiféle erőlködést nem talál játékukban.
A színdarab alaphangját megadja a helyszín: egy, a világ végével határos észak-amerikai kisváros csendességében járja körül a szerző a szerelem különböző formáit, két ember kapcsolatának alakulását. Bár a téma alapján várható lenne, hogy jól ismert formulákat kap a néző, ez mégsem így történik. A rövid történetek már önmagukban sem szokványosak, kifutásuk sem mindig kiszámítható, és összességében mindig magukban hordoznak valamit abból a nyers modorból, amivel az elhagyatott vidéken élő embereket szokták azonosítani az írók.
A hat kis mese (Az ő szíve, Bánat és öröm, Nagyon fáj, Hová tűnt?, Meglátni az igazat, Hope története) közül korunkra nézve a negyedik állítja ki a legrosszabb bizonyítványt, a legmélyebb, legtragikusabb mese pedig az utolsó lett. A Hová tűnt? Erdélyi Tímea és Domokos László rezignált, súlyos alakításában kritizálja a házasságon kívüli kapcsolatokat, amikor már nemcsak az örök hűség szenved sérelmet, de a hűtlenek sem tudják igazán, hogy miért is vannak együtt. Ebben a történetben a cél és igaz érzelmek nélküli életmód, a félreértett szerelem kap torzításmentes tükröt.
A Hope története meglepetést jelent a megelőző öthöz képest, mert különösen szomorú, alaposan kidolgozott drámai hangot üt meg. Az alaptörténet egy lánykérés és a karrier konfliktusából adódik. A szerző azonban csavar egyet a nem ismeretlen felütésen: a nő napkelte előttre választ ígér, ehelyett azonban elutazik, és csupán évek múlva megy vissza a faluba megkeresni a férfit, hogy igent mondjon. Ebben a drámában Tóth Ildikó karaktere kap különösen nagy hangsúlyt, hiszen anélkül, hogy belelátnánk a múlt eseményeibe, a szereplő személyiségének fejlődése (vagy annak hiánya?) megelevenedik előttünk. Naivitást sem nélkülöző mese, amely a férfilelket is érzékenyebb megvilágításban mutatja meg, mint az általában megszokott. A döntések súlyáról és a reményről adja meg végső következtetését, amely valahol az egész darab mottója is lehetne: a nem kimondásának hiányában mindig ott marad a remény. Amely azonban lassan elkezd mardosni belülről, és végül olyanná válik az érzés, mint amikor apránként veszik el az embertől a levegőt.
A Rózsavölgyi Szalonban látható előadásban Zakariás Zalán rendező kontrollált, jól felépített kísérletben bizonyult sikeresnek: Tóth Ildikó, Sipos Vera, Erdélyi Tímea, Domokos László és Fándly Csaba természetszerűleg mind különböző intenzitással és hangsúlyokkal állt a feladathoz, egy dologban azonban hasonlítanak egymásra: az átmeneteket zökkenőmentesen, néhány másodperces átalakulással teljesítik, a néző semmiféle erőlködést nem talál játékukban.
A színdarab alaphangját megadja a helyszín: egy, a világ végével határos észak-amerikai kisváros csendességében járja körül a szerző a szerelem különböző formáit, két ember kapcsolatának alakulását. Bár a téma alapján várható lenne, hogy jól ismert formulákat kap a néző, ez mégsem így történik. A rövid történetek már önmagukban sem szokványosak, kifutásuk sem mindig kiszámítható, és összességében mindig magukban hordoznak valamit abból a nyers modorból, amivel az elhagyatott vidéken élő embereket szokták azonosítani az írók.
A hat kis mese (Az ő szíve, Bánat és öröm, Nagyon fáj, Hová tűnt?, Meglátni az igazat, Hope története) közül korunkra nézve a negyedik állítja ki a legrosszabb bizonyítványt, a legmélyebb, legtragikusabb mese pedig az utolsó lett. A Hová tűnt? Erdélyi Tímea és Domokos László rezignált, súlyos alakításában kritizálja a házasságon kívüli kapcsolatokat, amikor már nemcsak az örök hűség szenved sérelmet, de a hűtlenek sem tudják igazán, hogy miért is vannak együtt. Ebben a történetben a cél és igaz érzelmek nélküli életmód, a félreértett szerelem kap torzításmentes tükröt.
A Hope története meglepetést jelent a megelőző öthöz képest, mert különösen szomorú, alaposan kidolgozott drámai hangot üt meg. Az alaptörténet egy lánykérés és a karrier konfliktusából adódik. A szerző azonban csavar egyet a nem ismeretlen felütésen: a nő napkelte előttre választ ígér, ehelyett azonban elutazik, és csupán évek múlva megy vissza a faluba megkeresni a férfit, hogy igent mondjon. Ebben a drámában Tóth Ildikó karaktere kap különösen nagy hangsúlyt, hiszen anélkül, hogy belelátnánk a múlt eseményeibe, a szereplő személyiségének fejlődése (vagy annak hiánya?) megelevenedik előttünk. Naivitást sem nélkülöző mese, amely a férfilelket is érzékenyebb megvilágításban mutatja meg, mint az általában megszokott. A döntések súlyáról és a reményről adja meg végső következtetését, amely valahol az egész darab mottója is lehetne: a nem kimondásának hiányában mindig ott marad a remény. Amely azonban lassan elkezd mardosni belülről, és végül olyanná válik az érzés, mint amikor apránként veszik el az embertől a levegőt.