Kultúra

Goldonival a jubiláló teátrumban

Tizenkét bemutatót tervez a soproni Petőfi Színház a következő évadban

Tizenkét bemutató lesz a következő évadban a soproni Petőfi Színházban, amelynek huszonöt éves jubileumát is ősszel ünneplik meg – jelentették be tegnap Sopronban.

Négy nagyszínházi és egy stúdiószínházi előadás szerepel a 2016/2017-es évadban a soproni Petőfi Színházban – mondta el  Pataki András társulatvezető tegnap Sopronban. Tájékoztatása szerint a felnőtteknek szóló bérletben Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című komédiáját koprodukcióban, a Pesti Magyar Színházzal együttműködve mutatják be. Rendezője Kéri Kitty, az egyik főszereplő Eperjes Ká­roly Kossuth-díjas színművész. Ez a darab a fővárosi társulat műsorkínálatában már most is szerepel.  A második bemutató Ingmar Bergman Őszi szonátája lesz, a stúdiószínházi produkciót játszották már többek között a Vajdaságban is. A harmadik felnőtt bérletes előadás a soproni társulat egyik legnagyobb zenei vállalkozásának ígérkezik, Csajkovszkijtól A diótörőt viszik színre. A klasszikus táncmű rendező-koreográfusa a Harangozó-díjas William Fomin lesz. A darabban élőzene szólal meg, főleg soproni művészek közreműködésével.

William Shakespeare Machbeth című tragédiája Katona Imre rendezésében kerül színpadra, míg a My Fair Lady szintén koprodukcióban készül.

Pataki András arról is beszélt, hogy Ács Tamás a tantermi színházi program részeként, vagyis iskolai helyszínen Babits Mihály Jónás könyvét adja majd elő a középiskolásoknak meghirdetett bérlet keretében.
A dzsungel könyvét a nagyszínházban Pataki András rendezi, a Dés László–Geszti Péter–Békés Pál szerezte musical a fertőrákosi Barlangszínház nyári műsorkínálatában ugyancsak szerepel.
Sopron közgyűlése 1991-ben döntött arról, hogy létrehozza az önálló Soproni Petőfi Színházat. Az évforduló alkalmából az őszre például színháztörténeti kiállítást terveznek, a közönség megnézheti majd a Magyar Állami Operaház Figaro-előadását vagy éppen a Ghymes együttes produkcióját is.  Demcsák Ottó, a Sopron Balett vezetője arról beszélt, hogy egy különleges művel készül, amely az építészet és a tánc találkozását mutatja majd be. A koreográfiákat építészeti elemekre, geometriai formákra építi fel. A Labirintus című művet a soproni közönség az ősszel láthatja.


Fehérlófia: varázsmese készül

Mint csütörtöki számunkban már írtunk róla, a nomád kultúrkörből ránk maradt Fehérlófia az egyik legszebb, legismertebb mítoszunk, tündérmesénk. Számtalan feldolgozásban ismerhetik az emberek, több színpadi változat és emlékezetes rajzfilm is készült belőle. Szabó Attila most egy zenejátékot rendez a történetből a soproni Petőfi Színházban. A gyermekbérletes előadás bemutatója április 25-én lesz. A rendező a reformkori meséléshagyományokra alapozva az anya-fiú kapcsolatot szeretné előtérbe helyezni az előadásban. „A Fehérlófia nem csak azért izgalmas történet, mert három dimenziót (ég, föld, másvilág) összeköt, s tele van csodákkal, hanem amiatt is, mert rajta keresztül betekinthetünk a magyar nép hiedelemvilágába, ősi rítusaiba – hangsúlyozta a rendező, akit Sipos Ferenc segít koreográfusként. A produkcióban a soproni Pendelyes Gyermek Néptáncegyüttes tagjai is szerepelnek. A zene Szokolay Dongó Balázs nevéhez fűződik, az előadás zenei vezetője Fajkusz Attila. A díszlet és a jelmez Fekete Dóra munkája. A mesében Fehérló szerepében a Jászai-, Aase- és Déryné-díjas Horváth Zsuzsa látható, Fehérlófiát pedig Ács Tamás alakítja.