Kultúra
Francia hatás Gyulafirátóton
Rejtőzködő Magyarország 876.
Az itáliai eredetű Rátót személy- és helynevet a török hódoltság utáni újratelepítéskor Ratholdnak mondták a német ajkú sváb-bajor bevándorlók. Innen jóval távolabb, a borsodi Sajókaza román kori egyházának építéstörténetében játszott szerepet a Rátold nemzetség egyik tagja, az ottani falubirtok ura. Rokonaik és leszármazottaik neve sűrűn előfordul Nógrád és Heves vármegye történelemkönyveiben. A bécsi Képes Krónika egyik iniciáléjában látható a Kálmán király uralkodása idején, 1097–1098-ban Nápoly környékéről Magyarországba érkezett Rátold és Olivér lovag képmása. Rátold lovag kései leszármazottai a főrangú, dunántúli Batthyány és Gyulaffy nemzetségek, az utóbbi adta végül a település nevét.
Egy régi népismereti adalék a község hagyománytörténetéhez: a közeli falvak csúfolódói – néha még most is – a rátótiak orra alá dörgölik, hogy a falu csősze egyszer talált a réten egy óriási úritököt, amit azután a falu „bölcs” elöljárói hosszas vita után elneveztek csikótojásnak.
A Rátold nemzetség törzsökéből született az a Mátyás nevű esztergomi érsek, aki a Sajó menti (Muhi) csatában elesett a mongolokkal vívott csatában. Előtte két évvel ő alapította meg a veszprémi Püspökvár közelében fekvő főúri-családi monostort, amelynek romjai a mai Gyulafirátót kertes házai között rejtőzködnek, mivel a Kolostor utcából mindössze az egy autónyi szélességű kapun át lehet bejutni a romkertbe.
A lekaszált füves tisztás északi oldalán fekvő, alacsony kőfallal bekerített műemlék meglepően magasra törő, kettős falazatú nyugati védőtornya erős rokon vonásokat mutat az alsó-dörgicsei templomrommal. Keleti irányban hosszasan elnyúlik a középhajó, a feltárt és rekonstruált alaprajz latin keresztet ábrázol. A megmaradt épületrész alakra és szerkezetre nézve 12–13. századi, a francia gyökerű cisztercita és premontrei rendházak egyik gazdag magyarországi emléke. Egyenes szentélyzáródású, a közepén szélesebb főhajót három pár négyszögletű pillér választja el az egykori keresztboltozatos mellékhajóktól. A nyugati főbejáratnál előcsarnok volt, az északi oldalhoz kapcsolták a sekrestyét és káptalantermet. A francia – premontrei – barátok részére épült klastrom további érdekessége, hogy a hálótermek az emeleten kaptak helyet; amihez hasonló megoldást csak a csallóközi Deák (Diakovice) Szent Benedek-rendi monostortemplomában, valamint a dél-erdélyi Kerc (románul: Cirta) kolostoránál láthatunk.
Bél Mátyás földrajztudós 1726 és 1735 között készült országleírásában a templáriusok klastromának és templomának nevezi: régen, a helyi hagyományra hagyatkozva gyakorta összetévesztették a keresztes lovagrendek és a premontreiek építkezéseinek emlékeit. Ez utóbbi rendet Szent Norbert alapította a franciaországi Laon mellett, Magyarországra II. István király idejében, 1130-ban érkeztek meg, elsőként a váradhegyfoki anyakolostort alapították, majd Ócsa, Jánoshida és Gödöllő; a felvidéki Jászóváralja és Ipolyság; valamint Százd, Csorna, Majk, Türje, Zsámbék, Árpás (Mórichida) és Gyulafirátót klastroma következett.
Ez utóbbi már Bél Mátyás ottjártakor is rom volt, a „törökhagyás” és a „kőbányászás” miatt, az építőanyagot pedig a bevándorlók használták fel. A második világháború után istállónak használták a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt templomot, majd 1964–65-ben az országos műemléki hatóság konzerválta, de azóta sem sokan látogatják.