„Fontos kérdés a fesztivál megújítása”

Mostanra konstatálta a szakma, hogy a Magyar Teátrumi Társaságnak szava lett a Pécsi Országos Színházi Találkozó, a POSZT szervezésében, de nem ez a fő oka a szakmai ellentéteknek – mondta lapunknak Vidnyánszky Attila, a szervezet elnöke. A Nemzeti Színház igazgatója emlékeztetett, hogy a probléma gyökere az, hogy másként látják a baloldali kötődésű művészek a színház jövőjét, másképp gondolkodnak a színházi struktúráról, mint a teátrumi társaság tagjai. Szerinte négy-öt színikritikus szét szeretné robbantani a szakmát, a POSZT pedig az ország legfontosabb színházi seregszemléje, ám megújítása elodázhatatlanná vált.
Vidnyánszky Attila: Sokszínű és színvonalas a magyar színjátszás (Fotó: Hegedüs Róbert)
– Hogyan értékeli a Bánffy Miklós A nagyúr című szövege alapján készült, az ön rendezésében bemutatott Isten ostora című előadás szakmai vitáját, tanulságos volt?

– A szakmáról szólt a vita, és ezért hálás vagyok, mert nagyon gyakran ideológiák mentén sorolódnak be az előadások, és a politikai hovatartozás felülírja a szakmai szempontokat. Az ember sokat foglalkozik egy-egy rendezésével, nem csak akkor, amikor létrehozza, hanem később is, amikor a közönség elé kerül. A kívülről jövő meglátások, észrevételek impulzusokat adnak, most is nagyon sok megerősítést kaptam a fesztiválozóktól, és voltak, akik a hiányosságokra is felhívták a figyelmemet.

– Mit szól azokhoz a véleményekhez, amelyek szerint az előadás alkalmas volna arra is, hogy tévéjátékként rögzítsék?

– Nagyon izgalmas az előadás alapjául szolgáló, A nagyúr című dráma, és maga Bánffy Miklós személye is, aki a 20. század első felének rendkívüli hatású művésze és politikusa volt, de nem érzem, hogy ez a színdarab filmre kívánkozna. Az előadást szereti a közönség, megtelik a Nemzeti Színház, 2017-ben kínai turnéra visszük, de másfelé is hívják.

– Hogyan fogadta azt, hogy a POSZT-on az Örkény Színház csak a versenyprogramon kívül volt hajlandó eljátszani az előadásait?

– Némiképpen álságosnak látom ezt, hiszen korábban, amikor az Örkény Színház a versenyprogramban szerepelt, ugyanígy lett beválogatva, és akkor nem voltak fenntartásaik. Veszélyesnek tartom az ország ilyen jelentős színházi találkozójának bojkottját, precedenst teremthet egy ilyen tüntető lépés: képzeljük el, hogy a jövő évadban még három színház azt mondja, hogy a versenyben nem vesznek részt… Amikor az idei válogatás elindult, az Örkény elfogadta a feltételeket.

– De később kiderült, hogy a Magyar Színházi Társaság által jelölt kritikus nem került be a zsűribe, és ez is vihart kavart. Nem lehetett volna valami áthidaló megoldást találni?

– Tavaly is éppen így zajlott a zsűri kiválasztása. A bojkott valós oka valójában nem az, amit ők megjelölnek, hanem az, hogy most vált igazán érzékelhetővé: a POSZT-ra valós befolyása van a Magyar Színházi Társaság mellett a másik szakmai tulajdonosnak, a Magyar Teátrumi Társaságnak is. Probléma, hogy manipulálják az én szavaimat is, pedig a Magyar Teátrumi Társaság elnökeként nagyon jelentős szakmai eseménynek tartom ezt a szemlét. Fontos kérdés, hogy ennyi év után miként kellene és lehetne megújítani. Az én javaslatom az volt, hogy vándoroljon a fesztivál: évről évre megpályáztatnánk a szervezés jogát a jelentős színházi élettel rendelkező városok között. Ezt a felvetést azonban még a Magyar Teátrumi Társaságon belül sem támogatták elegen, így hát elfogadtam, hogy Pécsett maradjon. A megújulás azonban elodázhatatlan.

– Elkerülhetetlen volt, hogy a zsűri felállása vitát kavarjon? Vagy ha nem Csáki Juditról van szó, nincs felháborodás?

– Mennyi tagja legyen a zsűrinek, hogy ne kelljen lemondani valamely delegáltról? Mindkét színházi szervezetnek több szekciója, munkacsoportja, céhe van, mint ahányan beférnek egy működőképes zsűribe. Most konstatálta a szakma, hogy a Magyar Teátrumi Társaság is kiáll saját delegáltjai mellett. Az elképzelés az volt, hogy hét-nyolc nevet ad mindkét társaság, és végül megegyezünk nyolc jelöltben, akiket mindenki elfogad. Javasoltunk egy új hangot képviselő kritikust Csáki Judit helyett, és ezt az őt delegáló szervezet, vagyis a Magyar Színházi Társaság el is fogadta. Tény azonban, hogy a POSZT elleni bojkottot, illetve az Örkény Színház versenytől való elállását a Csáki Judit kimaradása körüli botrány generálta.

– A szakmai beszélgetésen is úgy láttam, hogy nagyon kedvesen köszönt önnek Mácsai Pál, az Örkény
Színház igazgatója. De hogyan tovább? Letisztázzák a nézeteltéréseket?

– Őszintén nem értek egyet a bojkottjukkal, és nem tudom, hogy van-e valós igény ennek a megbeszélésére. Utolsó percig reméltem, hogy meggondolják magukat. Úgy vélem, hogy Mácsai Pál pillanatnyilag alárendelődött egy bomlasztó, az egész szakmát szétrobbantani szándékozó, mindössze négy-öt kritikusból álló kör akaratának. És nem is fair az Örkény cselekedete, mert ők a két előadásukkal annyi költséget jelentenek, mint a több tucatnyi előadást, programot adó off-programok költségvetésének csaknem a fele. A versenyprogramban lévő társulatoknak ugyanis minden költségét fedezi a POSZT, míg az off-programban résztvevők ezek egy részéről lemondanak. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy nincs egészen pontosan definiálva, mit is jelent a versenyprogramban való részvétel.

– Sikerült elérni, hogy a versenyprogramban a vidéki színházak több darabbal szerepeljenek, mint korábban, amikor még többször fővároscentrikussággal is vádolták a repertoárt?

– Nehéz dolguk van a POSZT-válogatóknak, mert rengeteg ma a jó előadás – nemcsak a fővárosban, hanem vidéken és a határon túl is. Nem könnyű megtalálni egy-egy válogatásban a jó arányokat, és erőltetni sem szabad a vidék-főváros viszonylat szerinti szelekciót. Fontos, hogy a pécsi seregszemle mellett más efféle rendezvények is reflektorfénybe kerüljenek, mint a budapesti Thália Színház fesztiválja, amely kifejezetten vidéki társulatokat fogad, vagy Kisvárda, ahol a határon túli magyar színházak versenyeznek. Nagyon sokszínű és magas színvonalú a magyar nyelvű színházi élet, nemzetközi viszonylatban is – legyünk erre büszkék.

– A fesztivál alapítója, Jordán Tamás lapunknak azt mondta, hogy a probléma gyökere az ideológiai alapon megkülönböztetett szakmai testületek léte, szerinte nem is kellett volna létrehozni a Magyar Teátrumi Társaságot, hanem egy szervezetben kellene dolgozniuk a színházi társasággal. Annak idején miért volt annyira fontos a különválás?

– A kiindulópont a 2008-as előadó-művészeti törvény, amely Hiller István akkori kultuszminiszter nevéhez fűződik. Ennek a lényege egy olyan vízió volt, amely megkérdőjelezte a társulattal rendelkező kőszínházak létét, márpedig a magyar színházi struktúra legnagyobb értéke ez, elsősorban vidéken, ahol a megyeszékhelyek állandó társulattal működő színházai jelentik az adott város és régió legjelentősebb kulturális intézményeit. Egy sor színházvezetővel együtt én is azt gondoltam, hogy nem szabad megengedni ennek a megszűnését. Egy másik vitás terület a finanszírozás volt, amelyet a feje tetejére állítottak úgy, hogy a kőszínházak rovására az alternatívok, a projekt- és magánszínházak kerültek privilegizált helyzetbe. Vitás terület a társasági adókedvezmény, a TAO is, amely bűnös folyamatokat indított el. Ezen szakmai kérdések mentén és nem politikai hovatartozás, ideológiai okok miatt szakadt két táborra a szakma. Kiegyezés – akár a két társaság egybeolvadása – akkor lenne lehetséges, ha ezekben a vitás pontokban olyan közös nevezőre jutnánk, amelyek a magyar színjátszás jövőjét szolgálják.

Ugyanannyi értékes művész van mindkét oldalon, akinek fontos annyira az alkotás, hogy félre tudja tenni a politikai szembenállásokat – mondta lapunknak a Pécsi Országos Színházi Találkozó, a POSZT alapítója, Jordán Tamás. Ha valakit nem választanak be egy grémiumba, az nem ok arra, hogy felháborodás vagy tüntetés legyen belőle – így értékelte a Nemzeti Színház korábbi, a szombathelyi Weöres Sándor Színház jelenlegi igazgatója azt a botrányt, amely az idén tavasszal annak nyomán alakult ki, hogy nem került be a zsűribe az egyik jelölt kritikus. Jordán sajnálatosnak tartja, hogy mára a szakmai találkozó helyett a fesztivál kialakításáról szóló viták kerültek előtérbe.
Jordán Tamás: Egyik politikai kurzus se szóljon bele a színház dolgaiba (Fotó:MH)
– Nemrég úgy fogalmazott egy interjúban, hogy „ilyen POSZT-ra nincs szükség”. Mit értett e alatt?

– Vissza kellene térni az alapvető elképzelésünkhöz, amely szerint a POSZT szezonvégi találkozó, egyszerre jelenti az évad legjobbnak ítélt előadásainak bemutatkozását és találkozások színterét. Mivel az ország különböző részeiben dolgozunk, el vagyunk zárva egymástól, ez a kilenc nap lehetőség arra, hogy örömben töltsük el együtt. Az első fesztivált 2001-ben Várhegyi Attila akkori fideszes államtitkár és Toller László néhai szocialista polgármester nyitotta meg, egymásnak adva a mikrofont, láthatóan a legnagyobb kedvességgel voltak egymás iránt. Tulajdonképpen sokáig ez a hangulat jellemezte ezt a szemlét, most pedig szomorúan tapasztalom, hogy nincs itt szó igazán találkozásokról. Helyette olyan viták kerülnek előtérbe, mint a zsűri vagy a versenyprogram összeállításának kérdése, ami jóval megelőzi magát a tényleges együttlétet.

– Arra viszont szükség volna, hogy a szembenállásról beszélni lehessen itt, a fesztiválon is. Vagy hogy párbeszéd alakuljon ki arról, hogy az Örkény Színház miért lépett vissza a versenyzéstől. Megtörténnek itt ezek a beszélgetések, vagy elmennek egymás mellett az érintettek, és csak a sajtón keresztül üzengetnek?

– Egyelőre csak „látványszinten” zajlik az üzengetés. Ezzel együtt elveszett a sava-borsa a fesztiválnak.

– Már azzal sem értett egyet, hogy két szakmai szervezet legyen, amikor a Magyar Teátrumi Társaság létrejött. Miért ellenezte ezt?

– A társaság létrehozói ragaszkodtak ahhoz, hogy legyen egy, a jobboldali értékeket képviselő szervezet is, hogy ők is kapjanak lehetőségeket, mert úgy érezték, hogy a szoci­alista kormányzat alatt kiszorultak a pályáról.

– És ön szerint nem így volt?

– Azzal egyetértek, hogy akármilyen kormány van hatalmon, annak a kegyeltjei helyzeti előnyben vannak, és ez feltehetően mindig így is marad. A mértéke és a módszerei azonban változhatnak. Most úgy érzem, hogy kicsit kemény lett a helyzet, nem ellenfelekről, hanem ellenségekről van szó. Amikor egy meghatározó színházi szakember kijelentette nem is olyan régen, hogy „mostantól mi leszünk mindenhol”, akkor az már hadüzenetnek minősült az én olvasatomban. Hogy lehet ezt a művészetben kimondani? Egy ilyen mondat egyből kizárja az értékalapú megítélést.

– A teátrumi társaság tagjai szerint az idén azért erősödött a szembenállás, mert most kezdte el érezni a szakma, hogy van ereje a szervezetnek, tehát nem egyeduralkodó a balliberális gondolkodás a magyar színházi életben.

– De már úgy tűnik, hogy a jobboldali erők lettek egyeduralkodók a szakmánkban. A kinevezésekről, a támogatások odaítéléséről kedvük szerint döntenek. Emberileg érthető, hogy azt érezték, elegük van a baloldali hatalomból és abból, amit ők kirekesztettségnek éltek meg. Azonban azt is gondolom, hogy vagyunk néhányan, akik képesek és akarnak is azért tenni, hogy az ellenségeskedés megszűnjön. Hiába lerágott csont: én voltam az például annak idején a Kossuth-díj bizottságában, aki ragaszkodott ahhoz, hogy Blaskó Péter megkapja az elismerést. Más kérdés, hogy attól a hatalomtól, vagyis a Gyurcsány-kormánytól nem vette át. Talán ez is bizonyítéka annak, hogy mindig arra törekedtem, hogy az adott politikai kurzus ne szóljon bele a színház dolgaiba. Reméltem, hogy ezt egy színházszakmai szervezet esetében is meg lehet valósítani. Ezért akartam rábeszélni őket arra, hogy maradjon egy szakmai szervezet. Aktívan részt akartam venni abban is, hogy megszűnjön a kirekesztettség. Azt mindig tudtam, hogy nagyon rossz, hogy két írószövetség van, és az sem jó, hogy két újságíró-szövetség létezik.

– Sokkal régebbre vezethető vissza, hogy az egyes művészeti ágak mégis szükségét érzik a politikai, ideológiai alapú érdekképviseletnek.

– Én az egész életemet úgy éltem le, hogy sokan naivnak vagy álnaivnak tartottak. A POSZT is úgy jött létre, hogy sokan csak az én naiv álmodozásomnak gondolták. Most meg tizenöt év után a válságáról beszélünk. Én komolyan gondolom: van annyi értékes művész mind a két oldalon, akinek fontos annyira a művészet, hogy félre tudja tenni a politikai szembenállásokat. Engem Szombathelyről nézve, több mint kétszáz kilométer távolságról, lelki értelemben pedig ezer kilométerről, nem érdekel a marakodás, csak az foglalkoztat, hogy a környezetemben milyen művészi munka folyik. És nem tudom a pályatársaim nagy részéről, hogy milyenek a politikai nézeteik. A Nemzetiben sem volt a vezetésem alatt politizálás, különböző világnézetű nagy művészek voltak jelen, és békében dolgoztunk. Az én naivitásom most arról szól, hogy meg kell tudnunk szólítani azokat az embereket, akiknek elegük van a politikai csatározásokból, és elkezdenek erőt képviselni azzal, hogy jók, hogy izgalmasak, alkotnak. Talán van esély arra, hogy megerősödnek azok a hangok, amelyek azt mondják, hogy ne foglalkozzunk mással, csak a Hamlettel és a Lear királlyal.

– Ezt a versenyprogramot másként kellett volna ön szerint összeállítani?

– Fából vaskarika, hogy van egy jobb- és egy baloldali érzelmű válogató – ami már önmagában is értelmezhetetlen –, és nem tudnak közösen kihozni egy versenyprogramot, hanem azt mondják, hogy én ehhez, ő meg ahhoz ragaszkodott. Vagyis nyilvánvaló, hogy politikai szempont is van a válogatásban. Elégedett lennék azzal az elvvel, hogy jelentős művészek válogassanak, hiszen ők még talán a művészetet tartják elsőrendűnek.

– Lesz foganatja ön szerint annak, hogy az Örkény Színház társulata tüntetőleg elállt a versenytől?

– Ezt a lépést konkrétan az váltotta ki, hogy Csáki Judit, akit a Magyar Színházi Társaság javasolt, nem került be a zsűribe. Ha van hat hely a zsűriben, és a két társaság konszenzussal szeretne megállapodni, nyilván nem kerülhet be mind a hat az egyik társaság által javasoltakból. Feltételezem, hogy fele-fele arányban kellene részt venniük. Ha valaki ebből kiesik, az nem ok arra, hogy felháborodás vagy tüntetés legyen. Ezt nem indokolja semmi. Mi van azzal a másik kettővel, aki szintén nem került be, azokról nem beszélünk? Szerintem túlhangsúlyozták ezt. Én Mácsai Pált nagyon szeretem és nagyon jóban is vagyunk, de kicsit Mátyás királyi dolognak tartom ezt a hoztam is meg nem is megoldást.

– Mi a véleménye arról, hogy a hétfő esti beszélgetésre, amelyen ön is részt vett, nem hívták meg Vidnyánszky Attilát vagy valakit, aki a Magyar Teátrumi Társaságot képviselte volna?

– A beszélgetést a Jelenkor folyóirat szervezte, a hivatalos programon kívül. Én magam nagyon szívesen vettem volna, ha Vidnyánszky Attila is ott ül az asztalunknál.