Kultúra

Folytatódhat a Pro-Prain turnéja

A zenekar frontemberét július elején verték össze brutálisan Brüsszelben

Gary Meskil kis híján belehalt a július eleji brüsszeli rablótámadásba, amelynek során jégcsákánnyal fejbeverték és összerugdosták, a műtétek azonban jól sikerültek, így augusztus harmadikán újra színpadra állhat, tizenhatodikán pedig hazánkban is fellép a Barba Negra Trackben.

A támadás után Meskil egy brüsszeli kórházba került, vérátömlesztésre volt szüksége, de az első műtétek olyan jól sikerültek, hogy néhány nap után saját felelősségére elhagyhatta a kórházat, és egy floridai szájsebészhez fordult. Koponyasérüléseit ellátták, sőt, nem sokkal a támadást követően már újra próbál is, a színpadra pedig augusztus elején térhet vissza. Az énekes megköszönte a St-Pierre kórház orvosainak és ápolóinak, valamint a brüsszeli rendőrségnek is, amiért azonosították és elkapták támadóit.

A Pro-Pain Münchenben folytatja az incidens miatt megszakadt turnéját, Budapestre augusztus tizenhatodikán érkeznek a Barba Negra Trackbe.