Folklór a mindennapokban

Jó lenne, ha természetes lenne a néptánc és a népzene (Fotó: Hegedüs Róbert)

Alkalmas-e a hagyományos műveltség arra, hogy a szétszabdalt, értéktudatában megingott magyar társadalom szellemi megújulásának alapja legyen? Fel tudja-e ébreszteni az érdeklődést és az aktivitást egy olyan televíziós műsor, mint a Fölszállott a páva népzenei-néptáncos tehetségkutató? Hogyan lehet elérni, hogy a táncházmozgalmak ne csak a néptáncot örökítsék át, hanem a hozzá kapcsolódó tradíciókat és értékrendet is? Többek között ezeket a kérdéseket járták körbe művészek, művelődésszervezők a Fonó Budai Zeneházban szerda este megrendezett kerekasztal-beszélgetésén. Az est moderátora Berecz István néptáncos, a Fonó népzenei igazgatója volt.

Kelemen László népzenész, a Hagyományok Házának igazgatója elmondta, hogy van egy álma, aminek megvalósításán többedmagával dolgozik: azt szeretné, ha a magyar társadalomban természetes lenne a népzene és a néptánc. Úgy véli, hogy a régi állapotok még visszaállíthatók. Mind közelebb kerülünk ennek az álomnak a beteljesüléséhez, s a táncházmozgalom reményeink szerint megbírja ezt – fogalmazta meg. Mint rámutatott, az élő hagyományátadás gondolata már régóta létezett, s végül 2001-ben Rockenbauer Zoltán kulturális miniszter támogatásával sikerült megvalósítani a Hagyományok Házát, ahol immár tizenhét éve folyik kemény munka. Azt is megtapasztaltuk, hogy az egésznek csak akkor van értelme, ha mindez látszik is, s a Fölszállott a páva sokat segített ebben, hiszen egy egész nemzet ébredt rá, hogy van kultúrája – tette hozzá.

Balogh Júlia, a Fölszállott a páva kigondolója és a sorozat főszerkesztője, a Csoóri Sándor Alap Tanácsadó Testületének elnöke ennek kapcsán elmesélte, hogy egy ilyen televíziós műsor régi álma volt, először 2005-ben próbálta megvalósítani, ám csak hat évvel később talált értő fülekre. Mint mondta, mindenképpen egy színvonalas és népművészetileg megalapozott műsort szeretett volna létrehozni. A program célja az volt, hogy tükröt tartson a magyar társadalomnak, hogy ismerjünk végre magunkra.

Az erdélyi és magyarországi táncházmozgalmak különbségeire hívta fel a figyelmet Pávai István népzenekutató-népzenész. Szerinte a kisebbség sokkal érzékenyebb erre a témára, s emiatt nagyobb a társadalmi érdeklődés a folklór iránt. Mint rámutatott, mostanság a román nacionalizmus is felerősödött, s ez természetes módon magával hoz egyfajta ellenállást. Hangsúlyozta, a táncházmozgalom ott nem a színpadról került le az emberek közé, hanem mindig is az élet része volt. Szerintem a népi kultúrával nem lehet a társadalom egészét megszólítani, hiszen ez rétegkultúra. Csak az nem mindegy, mekkora az a réteg, amelyik ezt műveli – fogalmazta meg, hozzátéve, hogy a kötelező népzeneoktatást veszélyesnek tartja, hiszen az már bizonyságot nyert, hogy csak önkéntes alapon lehet ezt elsajátítani.

Szász Zsolt bábművész, a Nemzeti Színház dramaturgja, a Szcenárium folyóirat felelős szerkesztője saját kutatásairól, a betlehemes játékok gyűjtéséről mesélt. Elmondása szerint a vallásos néprajznak sokáig nem volt szakembere Magyarországon, s ma is nagyon kevesen kutatják. Mint kiemelte, nagy jelentősége van a Nemzetközi Betlehemes Találkozónak, amelyet már huszonhetedik éve rendeznek meg, s amelyek során sikerült a még létező autentikus betlehemes játékokat megismerni és archiválni, ám a kutatások befejezéséhez még több szakemberre és anyagi támogatásra lenne szükség.

A beszélgetés gondolatébresztő kérdések, problémák megvitatásával zárult. Felmerült többek közt, mit jelent a népi kultúra művelői számára, hogy soha nem látott összegekkel támogatják ezt a területet, és milyen eszközökkel lehetne még népszerűsíteni a népzenét és a táncházmozgalmat. Kelemen László úgy vélte, a pénz önmagában nem old meg semmit, szükség van a civil szerveződésekre is. Hozzátette: a cél az, hogy az eredetit fenntartsuk, amelyből aztán újra és újra táplálkozhat a kultúra. A népzene populáris, hiszen egykor a közösség nyelve volt – fogalmazta meg. A vendégek egyetértettek abban, hogy a legfontosabb feladat ma a visszatanítás, amely lehetővé teszi, hogy életben tartsák a népi kultúrát.