Kultúra
Fókuszban Plzen és a belgiumi Mons programsorozata
Európa Kulturális Fővárosai: Az egyik szerény külsőségekkel készült, a másik pedig késlekedik a nagyberuházások befejezésével

A cseh város Szent Bertalan-székesegyháza előtti tér a fő helyszín (Forrás: Plzen2015)
Az idén a nyugat-csehországi Plzen és a belgiumi Vallóniában fekvő Mons viseli az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet, amelyet az Európai Unió 1985-ben hozott létre Melina Mercouri görög kulturális miniszter javaslatára. Azóta már harminc város nyerte el, s 2010-ben Pécs volt az egyik helyszín.
Plzen – régi német nevén Pilsen – Csehország negyedik legnagyobb városa, 1295-ben alapította II. Vencel király, miután a közeli (ma Stary Plzenec néven ismert), eredeti település erősségétől mintegy tíz kilométerre jobb helyszínt jelölt ki a Nürnberg és Regensburg felé vezető, forgalmas kereskedelmi utak metszéspontjában. Huszita központ is volt, a városban nyomtatták 1468-ban az első cseh nyelvű könyvet, majd a 17. század legelején II. Rudolf császár egy évre a székhelyévé választotta. A 19. század ipari fejlődése a második legnagyobb várossá tette Prága után, és a mai napig itt működik a hazánkban is ismert Skoda több gyáregysége. A sörbarátok pedig természetesen az 1842-ben több sörfőző összefogásával, egy bajor mester irányításával megalapított Pilsner Urquell márkáról ismerhetik. A gótikus, reneszánsz és barokk belváros kiemelkedő látnivalója a Szent Bertalan-székesegyház, több kisebb-nagyobb városi palota, az egyik legnagyobb európai pincerendszer és kontinensünk második legnagyobb zsinagógája – a budapesti Dohány utcai után, amelyhez hasonlóan az itteni is mór stílusjegyekkel épült fel.
Az összesen mintegy hatszáz eseményt felölelő EKF-program, amelyet a város gigaberuházások nélkül valósít meg, január 16-án, pénteken kezdődik Csehország legnagyobb terén, a Köztársaság téren, a megnyitóünnepség főrendezője Petr Forman, Milos Forman Oscar-díjas filmrendező fia. A háromnapos, kivetítőkön is megtekinthető eseményen mintegy százötven cseh és külföldi művész lép fel, köztük David Dimitri svájci kötéltáncos, és egyebek között megszólalnak a katedrális új harangjai is. Az esti órákban a városközpontban nagyszabású fényjátékokat rendeznek.
Buszgarázsból kultúrközpont
Az év hátralévő rendezvényei között lesznek a Smetana-napok, Európa egyik legnagyobb dzsesszeseménye, a Bohemia Jazz Festival, és fellép a legendás Lynyrd Skynyrd amerikai southernrock együttes is. Érdekes program a zenét, az irodalmat és a filmet is felölelő A művész és a totalitarizmus című esemény, amelyen a terezíni gettó, a náci megszállás és a kommunista diktatúra idejét idézik fel. Az érdeklődők megtekinthetnek egy nagyszabású európai dizájnkiállítást és megismerkedhetnek a város szülötte, Jirí Trnka (1912-1969) világhírű cseh képzőművész és bábfilmes alkotásaival és életútjával is. A tervek szerint mindennap két, más-más zsánerű esemény lesz, a mára igen népszerűvé vált, úgynevezett újcirkuszi produkcióktól – amelyek tíz hónapon át zajlanak majd – a színházi előadásokig, koncertektől a tárlatokig és különféle utcai programokig. Az EKF-re felkészülés jegyében a városi tömegközlekedési vállalat telephelyén több épületet átalakítottak kulturális helyszínné, ez a DEPO, ahol nemcsak kiállítótereket, hanem közösségi munkahelyeket, műtermeket is kialakítottak. Egy másik helyszín az egykori papírmalom, amelyet három éve civilek mentettek meg és működtetnek azóta kreatív központként, ezt is bekapcsolták az EKF-események sorába, de már átadták az új színházépületet is. Az eseményekről a plzen2015.cz honlapon olvashatnak bővebben az érdeklődők.
Elhúzódó építkezések
Kicsit rosszabbul áll a belgiumi Vallóniában fekvő Mons városa, amely a másik kulturális főváros az idén. A városvezetés, élén a polgármesterrel, Elio di Rupóval – aki négy éve miniszterelnökséget is vállalt –, az eseménysorozat előkészületeként számos nagyberuházást indított. Ám a hullámos vonalairól ismert sztárépítész, Santiago Calatrava tervezte új pályaudvar jó esetben csak 2018-ra készül el, sajtóhírek szerint az eredeti költségek háromszorosáért. Több más beruházás is késlekedik, az öt új múzeum, köztük az I. világháború száz évvel ezelőtti kitörésére emlékező intézmény leghamarabb áprilisban nyílhat meg.
A nagyszabású építkezések közül csupán a szintén neves Daniel Libeskind által tervezett kongresszusi központot fejezték be. A városközpontban felállított, mintegy kilencven méter hosszan elnyúló és az EKF-programsorozat egyik ikonjának szánt fainstalláció pedig karácsonykor részben összeomlott – és bár úgy tervezték, helyreállítják, a legfrissebb hírek szerint a teljes lebontása mellett döntött a városvezetés. Mons vezetése azonban nemcsak a klasszikus értelemben vett kultúrát szeretné bemutatni, hanem egyúttal a város újrapozicionálásáért is tenni akar, társadalmi és gazdasági átalakulást kezdeményezve. Már most is számos informatikai nagyvállalat települt ide – köztük a legnagyobb nevekkel –, az egykori bányászváros új, „szilikonvölgy”-arculatát így szeretnék kiteljesíteni.
Van Gogh rajzai
Mons egyébként (holland neve Bergen) a Római Birodalom egyik fontos pontjaként castrummal is rendelkezett, mai nevét ekkor kapta – Montis, azaz hegy –, virágzó kereskedővárosként és a különféle európai hatalmasságok érdekeinek ütközőpontjaként gyakran váltott „gazdát”, a 16. századtól hol spanyol vagy holland, hol pedig osztrák vagy francia uralom alatt állt. A gótikus városháza, a főtér (Grand Place) számos palotája mellett a régi malomból kialakított kulturális hely is érdekes látnivaló a városban. Az EKF-programok a nyitóünnepséggel január 24-én kezdődnek, majd a Beax Arts de Mons múzeum (BAM) Van Gogh-kiállítása állhat az érdeklődés középpontjában, amelyen nem a fő műveit, hanem az itteni tartózkodásának időszakában keletkezett korai rajzait, levelezését mutatják be egyéb dokumentumok mellett. A város összesen mintegy háromszáz eseménnyel készül, így például Watteau-tárlattal, komolyzenei és könnyűzenei koncertekkel, tánc- és színházi programokkal, irodalmi műsorokkal, köztük a nemzetközi slam-poetry bajnoksággal. A programokról a mons2015.eu honlapon lehet részletesebben tájékozódni.