Kultúra
Figyelni az idősebbek tapasztalatára
Eredményes időszakot zár a MUS-E Magyarország senior programja – összesen tíz szakember vett részt az egy éves csereprogramban

Magyarországról a 2014 szeptemberében történt indulás óta hat szakember utazott ki Strasbourgba, a MUS-E France-tól pedig négyen érkeztek Budapestre, hogy részt vehessenek a hátrányos helyzetű kisiskolás osztályok művészeti nevelésében.
„Tapasztalhatjuk, hogy az 50 év feletti munkavállalóknak sokkal kevesebb lehetőségük van önmaguk továbbfejlesztésére, mint fiatalabb kollégáiknak – ez a gyermekek nevelésével foglakozók hivatásában különösen hátrányos következményekkel járhat.
A gyerekeknek szüksége van a senior szakemberek tapasztalatára, másfelől el kell ismerni, hogy a fiatalokkal való foglalkozás megújuló energiákat követel. A MUS-E programban résztvevő idősebb szakemberek tapasztalata számunkra nagyon értékes, így kiemelten fontos a Velük való törődés. Meg kell adni számukra a lehetőséget a tovább fejlődésre, inspirálódásra, új dolgok megismerésére” – mondta el lapunknak Kravalik Brigitta, a MUS-E Magyarország ügyvezetője.
A Yehudi Menuhin hegedűművész által alapított nemzetközi MUS-E program által elnyert Európai Uniós Grundtvig-program, a fenti cél elősegítésére csereprogramot biztosít a szervezet francia és magyar kirendeltségei között. A program önkéntes alapon működik, bevételhez tehát nem juthatnak a részt vevők – lehetőséget kapnak azonban arra, hogy a partner ország helyi kulturális életét megismerjék, valamint hogy MUS-E osztályokban dolgozzanak az ott tanuló gyerekekkel, művészekkel és pedagógusokkal. A most ide érkező három francia művész a Vörösmarty utcai és a Zápor utcai általános iskolákban mutatkozik majd be, majd Győrbe, Zalaegerszegre és Békéscsabára is elutaznak.
„Az ötven éven felüli korosztály a művészetek területén és a pedagógus szakmában nem, hogy nem öregszik ki, de számunkra nagyon fontos az a szakmai és élettapasztalat, amely birtokában különleges szűrőjükön keresztül nyúlnak témákhoz. Tevékenységük rendkívül fontos, amelyet meg kell becsülnünk.
Folyamatos megújulás nélkül fennáll a kiégés veszélye – és ehhez a jelenséghez sem idősnek, sem pedagógusnak vagy művésznek nem kell lenni. A programunk azonban inspiráló, új lendületet adó háromhetes tartózkodást jelent egy idegen környezetben, ami rengeteg új energiát adhat, így megelőzheti az említett folyamatot” – hangsúlyozta az ügyvezető.
Különösen hazánkban bír nagy jelentőséggel ez a lehetőség, hiszen mint Kravalik Brigitta elmondta, a tőlünk nyugatabbra élők az elfogadásban és az együttműködésben általában előrébb járnak, az idősebbek szava is fontosabb. Ugyanakkor kiemelte, hogy a helyzetnek létezik egy másik oldala is: nem csak az a probléma, hogy nem figyelünk oda a senior szakemberekre, de sokszor ők sem nyitottak az újra.
„A program végső célja az, hogy az összegyűjtött tapasztalatokat megosszuk a nemzetközi hálózattal és beépíthessük a MUS-E program képzéseibe is” – fogalmazott a vezető.
Magyarországon jelenleg hét városban – így Budapesten, Győrben, Zalaegerszegen, Debrecenben, Tatabányán, Békéscsabán és Miskolcon – működik a MUS-E program. Az Európában tizenkét ország körülbelül négyszáz iskolájában, több mint ötvenezer gyermek részvételével és ezer művésszel dolgozó programot a brüsszeli székhelyű Nemzetközi Yehudi Menuhin Alapítvány felügyeli. A MUS-E program feladatának tekinti a művészetek közvetítését olyan társadalmi körökbe, ahol a szociális deficitek leküzdése miatt erre szükség van, hiszen a művészetek gyakorlása segíti a személyiség fejlődését, a kommunikációs készségeket és a szociális beilleszkedést.