Kultúra

Fényben megörökített pillanatok nyomában

Sosem látott fotók Radnóti Miklósról és Gyarmati Fanniról egy új kötetben

Egy szerelem, háromszázhuszonöt fotó: Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni kapcsolatát verseken, naplókon és szakirodalmon túl mostantól fotókon is megismerhetjük. Szerda este a Várkert Bazárban mutatták be a nemrég megjelent, Árnyékban éles fény vagy című fényképalbumot, amelyben eddig soha nem látott fotók is a nyilvánosságra kerültek.

 

Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni 20161216
Visegrádi csónakázás. Háromszázhuszonöt kép mesél a párról (Fotó: MH)

Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni életét vizuális élményként tárja elénk az Árnyékban éles fény vagy című fotóalbum, amelyet szerda este mutattak be a Hadik Irodalmi Szalon szervezésében a Várkert Bazárban. A bemutatón Ferencz Győző irodalomtörténész arra emlékeztetett, hogy a Radnóti-kultusz ma is erőteljesen hat, ez elsősorban a költő különleges írói képességének köszönhető, emlékezetes sorai megjegyezhetők, idézhetők. Hozzátette: ráadásul a szerelemről egészen intim hangon tudott írni – ellentétben például Ady Lédához írott verseivel.

Egyáltalán nem szokványos, hogy több száz fénykép marad fenn egy-egy költőről, íróról, Radnótiék azonban kifejezetten szerették, ha fotózták őket, és voltak fényképész barátaik, ismerőseik, de ők maguk is fotóztak – mondta Nagy Zselyke szerkesztő.

A Jaffa Kiadónál megjelent könyv tizenegy fejezete kronologikusan mutatja be gyermek- és ifjúkorukat, iskolaéveiket, majd közös életüket, végül az abdai tömegsírból előkerült fényképeket, valamint a holokauszt áldozatául esett Radnóti újratemetésének képeiből néhányat. Az utolsó két fejezetben a családjukról, szüleikről, testvéreikről is vannak fotók – magyarázta Krähling Edit, a könyv szerkesztője. Gyarmati Fanni 2014-ben megjelent naplója és a fényképalbum között érdekes ellentét feszül – erre már Juhász Anna, az est szervezője világított rá.

A naplóban az élet nyers nehézségeivel találkozunk, míg az albumban mindenki mosolyog. Ferencz Győző szerint mind a naplót, mind a fényképalbumot kritikai aspektusból kell szemlélnünk: előbbi egy nézőpontot láttat – Fanniét –, utóbbi pedig csak esetleges pillanatokat villant fel két ember életéből. A közös képeken a kötetlen együttlétek köszönnek vissza: felszabadult kirándulás, fürdőzés, síelés, evezés közben vagy baráti társaságokban láthatjuk a házaspárt. A fényképek minősége változó, sok köztük a jó, műtermi fotó is. A kötet szerkesztője arról is beszélt, hogy az abdai tömegsírból előkerült fényképeket a kiadó most restauráltatta.

Ezek 1944 novemberétől 1946 júniusáig a földben voltak, szétáztak, kilyukadtak, megrongálódtak, legfelső, emulziós rétegük részben lepergett. A képek restaurálásánál az állagmegóvás volt a cél, nem a sérülések előtti állapot visszaállítása – hangsúlyozta.