Kultúra
Felújítják a jáki templomot
Régészeti kutatások kezdődnek a 13. századi román stílusú épületben
A kereszténység, a keresztény kultúra értékeinek fennmaradását kívánja szolgálni a kormány azzal, hogy kétmilliárd forintot fordít a nyolcszázéves jáki templom teljes felújítására – közölte a távirati iroda szerint Soltész Miklós, az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár tegnap a Vas megyei Jákon. Kiemelte, a szentgotthárdi Nagyboldogasszony-templom felújítása ötszázötvenmillió forintos támogatással valósulhat meg, valamint megújul a magyar–osztrák határ közelében lévő rönöki templom is.
V. Németh Zsolt, a földművelésügyi tárca államtitkára, a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy 2013-ban százötvenmillió forintos kormányzati támogatásból a jáki templom homlokzati része már megújult. Az átadáskor Orbán Viktor miniszterelnök elkötelezte magát a folytatásra, a kormány pedig nemrég a templom teljes restaurálásról döntött – közölte. Az idén elkészül a részletes felújítási program, elkezdődik a templombelső régészeti feltárása, és a restauráláshoz is hozzáfognak. Jövőre befejeződik a belső tér felújítása, helyreállítják a külső homlokzatot, és felépül mintegy háromszázmillió forint értékben egy látogatóközpont is. A harmadik évre marad a templom nyugati kapujának teljes restaurálása, valamint a templom környékének rendbetétele.
Rátkai László jáki plébános a sajtótájékoztató előtt az MTI-nek elmondta: a felújítás során komoly régészeti kutatás zajlik majd a 13. századi román stílusú templom belsejében.