Kultúra
Ez lesz a nyár legfélelmetesebb filmje
Az Örökség rendezője új filmmel jelentkezik
Ari Aster igen hamar berobbant a köztudatba első filmjével, amely kiszakadt a rebootokon és reamakeken alapuló fáradt horror szcénából, amit mind a műfaj szerelmesei és mind az igényes film nézők értékeltek.
Az új film egy fiatal párról szól, akik egy svéd nyári fesztiválra érkeznek, ahol korántsem békés pogány szertartások zajlanak. Az előzetesből kiderül, hogy Ari Aster most sem fogta vissza magát, sőt. A film rákontrázik az elődjére az által, hogy míg a képi világa élénk színekkel és szinte vakító csúcsfényekkel mesére emlékeztet, addig a rituális emberáldozatok és pogány szertartások kicsit komorabb hangulatot sugall. Ez a kettő egymásnak feszülő ellentétes hatás adja Ari Aster magabiztos groteszk stílusát.
A szereplők Florence Pugh, Jack Reynor, Will Poulter, Vilhelm Blomgren és William Jackson Harper. Az amerikai premier nyáron, augusztus 9-én lesz.